Bemutatkozás és a blogról

Üdv mindenkinek, aki erre a blogra tévedt!:)
Már korábban írtam (vagy próbálkoztam írni) blogokat, de nemigen jött össze. A legelsők körülbelül 1-2 bejegyzést kaptak, aztán megfeledkeztem róluk, vagy nem akartam tovább foglalkozni velük. Ezután baráti segítséggel sikerült létrehoznom egy saját blogot, amely a horyronie.webnode.hu volt. Voltak pillanatok, amikor sokan látogatták, írtam jó pár bejegyzést, csak az utóbbi időkben közbejött pár bökkenő:
az első és legfontosabb problémám az iskola volt. Néha a rengeteg tanulás mellett arra sem volt időm, hogy a kutyámat megetessem (ilyenkor érkezett meg apa segítsége, aki nagylelkűen bár, de morogva gondoskodott szegény állatról), nemhogy még blogot írjak.
a második probléma pedig az volt, hogy a blogot ellepték a külföldiek. Több külföldi látogatta az oldalt, mint magyar, így nem láttam értelmét az oldal folytatásának. Ráadásul a ritka bejegyzések miatt kevesen nézték az oldalt (azok is többnyire kínaiak vagy amerikaiak voltak), így úgy döntöttem, befejezem azt a blogot, és egy újat kezdek. Egy kicsit komolyabb oldalra gondoltam, így döntöttem e mellett.
A blogon többnyire az életem megosztásra való pillanatait fogom kiírni, illetve a története(i)met.
Azt hiszem, bemutatkozásnak ez megteszi, a többit úgyis megtudjátok a bejegyzésekből:) Jó szórakozást!^^

2015. április 6., hétfő

Szösszenetek az életből

Sziasztok!:)
Igen, már megint... úgy látom, a szösszenetek elég népszerűek, de egy idő után unalmassá válhatnak, ezért próbálok annyi változatosságot vinni belé, hogy különböző szituációkat említek meg. Most olyanok következnek, amiket a telefonomba írtam fel, tehát valószínűleg nem iskolában/órán történtek. Jó szórakozást!^^

Matek előtt:
Petra: Nekem kell egy kiskecske.
Én: Kistáska?
- Kiskecske. Neked nem?
- Nem.
- Bébivíziló kell, kiskecske meg nem? Na tudod mit? Ha felnő, felrúgatlak vele.

Dóri: 40 millió? Abból megverethetnénk az osztályfőnököt.

Domi zeneiskola helyett: zenesarok.

Áron nekem... vagy Dominak?: Ha lány lennél...

Én: Gumibusz.

Áron a bowling golyóra azt mondta, kocka.

Én: Mennyi időnként merül a busz...
Telefont akartam mondani.

Pestről hazafele, vonat, valamelyik ás srác:
- Panna!
Panna: Mi van?
Srác: Szól Bálint!
Bálint: Nem azt mondtam! Azt mondtam, szólj be.
Srác: Panna! Bálint üzeni, hogy az anyádat!
Bálint a srácnak: Anyád picsáját!
Srác: Meg a picsáját is!
Bálint: Kapd be!
Srác: Meg kapd be!

Brigi: Bálint, én amúgy ötödikben szerelmes voltam beléd. Aztán rájöttem, hogy csúnya vagy.

Bence: Én amúgy lennék újra kis nyomorult...

Julcsi Daninak: Testhőmérsékleted átlagon felüli.

Áron: Magyar nyíregyi.

Viva, David Guetta & Kid Cudi - Memories
Áron kb. a vége felé: Azok pucér csajok a háttérben?
Domi: Még csak most tűnt fel?
Áron: Igen.
Én: Áronka, rossz hírem van...

Múzeumfalu, közösségi szolgálat, Petrával fagyoskodunk két retek széken.
Petra: Szerinted, ha hintáznék ezzel a székkel, akkor összetörne?
Én: Aha.
Nem tört.

Petra: Most felmelegített ez a juhászkabát.

Múzeumfalu, közösségi szolgálat, Danival fagyoskodunk két retek széken.
Dani: Ennyire rossz a társaságom?
Én: Nem.
Amúgy de.
Dani: Akkor?
Én: Akkor mi?
Dani: Nem tudom.
*lelövi magát*

Múzeumfalu, közösségi szolgálat, Petrával, Pattival, Szandival és Danival kivételesen nem fagyoskodunk, mert jó idő van. Vagyis jobb, mint az előtte lévő napokon.
Patti: Menjünk be az asztalhoz.
Szandi: De ott hideg van.
Patti: Akkor hozzuk ki.

Én: Kihozok egy padot, és azon fogok aludni.
Patti: Mit hozol ki?
Én: Padot.
Patti: Ja, azt értettem, barackot.

Dani farag, Patti nézi, kipróbálja, Dani:
- Nem elég mély.
- Mit nem elég mély? Te mélyítetted ki!
- Mindjárt kimélyítelek én téged.
- Kimélyítelek én téged ezzel a szikével!

Petra, felháborodottan, hogy mindenki a lépcső közepén áll meg beszélgetni: Felbérelek egy szumóst, hogy álljon a lépcsőre.

Domi rezeg helyett: rözög.

Forma-1:
Szujó Zoltán és Michelisz Norbert beszélget arról, hogy Max Verstappen 17 évesen már pilóta.
- Hogy én mit csináltam 17 évesen... magazinokat olvastam.
Michelisz Norbi röhög.
- Mit nevetsz? Sportmagazinokra gondoltam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése