Bemutatkozás és a blogról

Üdv mindenkinek, aki erre a blogra tévedt!:)
Már korábban írtam (vagy próbálkoztam írni) blogokat, de nemigen jött össze. A legelsők körülbelül 1-2 bejegyzést kaptak, aztán megfeledkeztem róluk, vagy nem akartam tovább foglalkozni velük. Ezután baráti segítséggel sikerült létrehoznom egy saját blogot, amely a horyronie.webnode.hu volt. Voltak pillanatok, amikor sokan látogatták, írtam jó pár bejegyzést, csak az utóbbi időkben közbejött pár bökkenő:
az első és legfontosabb problémám az iskola volt. Néha a rengeteg tanulás mellett arra sem volt időm, hogy a kutyámat megetessem (ilyenkor érkezett meg apa segítsége, aki nagylelkűen bár, de morogva gondoskodott szegény állatról), nemhogy még blogot írjak.
a második probléma pedig az volt, hogy a blogot ellepték a külföldiek. Több külföldi látogatta az oldalt, mint magyar, így nem láttam értelmét az oldal folytatásának. Ráadásul a ritka bejegyzések miatt kevesen nézték az oldalt (azok is többnyire kínaiak vagy amerikaiak voltak), így úgy döntöttem, befejezem azt a blogot, és egy újat kezdek. Egy kicsit komolyabb oldalra gondoltam, így döntöttem e mellett.
A blogon többnyire az életem megosztásra való pillanatait fogom kiírni, illetve a története(i)met.
Azt hiszem, bemutatkozásnak ez megteszi, a többit úgyis megtudjátok a bejegyzésekből:) Jó szórakozást!^^

2015. április 5., vasárnap

Iskolai szösszenetek

Sziasztok:)
Most nem külön matek/töri szösszeneteket hozok, hanem különböző órákról. Jó szórakozást!:)

Földrajz:
Elöljáróban annyit, hogy az igazgató a földrajztanárunk.

Igazgató úr: "A franciákat én mindig szapulom..." "Középen Sztálin bácsi..." "... úgy csinálták meg a kínaiakat..."

Igazgató: Mit jelent a tanúhegy?
Eszter: Ott tanúskodtak.
- Miről?
- A háborúról.

- Miket jelölhetnek ezek?
Eszter: Bányákat.
- Milyen bányákat?
- Szén!
- Nem.
- Vasérc?
- Nem.
- Búza!?

Ének:
Pár diákot leszámítva senki se ért az énekhez. De tényleg senki. Meg a bioszhoz se...

- Mit jelent a heteropódikus?
- Szereti a fiúkat és a lányokat is.

Egy srác csak úgy bejött órára, bement a szertárba, majd ki akart menni, mikor a tanár utolsó pillanatban megállította, hogy mégis, mit képzel? A srác mondta, hogy a másik énektanár megengedte, hogy a szertárban hagyhassa a táskáját. Tanár okítást tart, hogy óra van, miez, mitképzel? Végül a srác elment, tanár pedig fennhangon:
- Jó, hogy nem már egy cigit kért tőlem...
Osztály tanácskozik, ki lehetett a gyerek, hogy bemehetett:
- Valakinek a fia?
- Valakinek a fia.
- Az apjának a fia.

- Hogyan lehet a kettőt összevonni?
- Reciprokkal szorzunk.

Dal:
A bolhási kertek alatt, Kata
De sok utak vannak arra, Kata
Minden legény egyet csinál,...
Eszter: De mit csinál?
(Válasz: Utat)

Tanár mondta Eszternek, hogy tegye el az innivalóját, vagy a közösség érdekében kínálja körbe.
Eszter: Most azért tetszik mondani, mert megkívánta?

Eszter: Nem vagyok én izé... kórus.

- Milyen a dallamvonala?
Eszter: Lejtős!
Maximum ereszkedő...

Dal:
Ha felülök, csuhaj, ha felülök kis pej lovam hátára,
Beugratok, csuhaj, beugratok kocsmáros udvarába.
Kocsmárosné, szép csárdásné, feketekávét adjon,
Nem aludtam tizenhárom éjjel, ma éjjel sem aluszom.
Eszter: De miért nem aludt tizenhárom éjjel? Be volt állva?

- Kimentem az ütemből.

Beadandó dolgozat, tanár nem találja az egyiket. Kata bizonygatja, hogy odaadta:
- Amikor tetszett kint cigizni, akkor odaadtam!

- Mivel heteroritmikus...
- ... buzi.

Bella elaludt, Brigi: Tanárnéni, akarom mondani, tanár úr, nyakon vághatom?

Tanár videót mutat, ahol az egyik személy játék közben erőteljesen bólogat, aminek megvan a magyarázata, de nem az a lényeg, hanem a kérdések:
- Az ott Einstein?
- Ő a bólogató kutya, nem látod?

Eszter: Tessék elképzelni, nekem is született kistesóm!
Bence: Nekem meg nem!
Matyi: Azt hittem, fiad.

Brigi: Ülsz mellém, Csabi? *>*
Csabi: Nem.

Eszter: Nem tudok büfögni, mi van velem?

Brigi: Tetszett hallani, hogy a Tescóból az "S" betű ráesett egy emberre?
Eszter: Brigi, elrontottad! A "K" betű esett le!
Brigi: Basszus, tényleg...
Dani: Nincs is benne "K"!
Brigi: Ez a poén...

Brigi: De nekem nincs jó hangom!
Tanár: Tudom.

- Milyen hangszer van benne?
- Krizantém.

Brigi: Ha én behozom a fuvolát, kapok ötöst?
Tanár: Ha játszol is rajta, akkor igen.
Bence: És ha én benyomom Bartókot, és breakelek rá, akkor kapok ötöst?

Kémia:
Eszter ötösért könyörög.
Tanár magában motyogva: Egy nagy pofon kéne neked.

Eszter: Jézus hogy tudott sétálni a vízen?
Valaki: Az Mózes.
*fejfogás és jajgatás*

Eszter: Lehet belőle fújni izét?
Tanár: Izét nem.
Eszter: Habot.

Eszter: Tanár úr, lehet járni a vízen?
Tanár: Ha tudod, hol vannak a cölöpök, akkor igen.

Magyar:
Brigi felel:
- Hol fordította le?
- Nem tudom.
- Milyen Biblia ez?
- Vizsolyi.
- Akkor hol fordította le?
- Vizsolyban.
- Fogós kérdés...

Felelő: Bence.
Bence: De én már feleltem...
És öt perces okítás, hogy attól felelhet még egyszer. Egyes vagy kettes lett...

- Egyetlen írástudó emberek voltak.

Verselemzés, minimum 1,5 oldal.
Ákos: Kis alakú füzet nem lehet?
Tanár: Nem, de beszólásnak jó volt.

Dani menne ki, tanár megállítja:
- Dani, te hova mész? Nem tűnt fel, hogy becsengettek?
- Ja, nem.
- Őszintén, te melyik bolygón élsz?
- Hát, nem ezen...

- A pedagógiai pályára nem tanárok, hanem pszichológusok kellenek.

Ha valaki nem csinál házit, vagy nincs felszerelése, mínuszt kap. Három mínusz egy egyes. Ákos sokadik alkalommal nem hoz felszerelést, de lerendezi Dórival, aki a mínuszt írja, hogy ne ahhoz a tantárgyhoz írja, ahol nem gyűl ki. Óra, nincs felszerelés, tanár mondja, mínusz, majd kérdezi Dórit:
- Megvan az egyes?
- Nincs.
- Ah, pedig már reménykedtem.

"Elvette feleségül a saját feleségét."

Brigi felel:
- A trubadúr jellemző rá.
- Brigi, beszéljünk már magyarul!
...
- Megteremti az egyszavas verseket.

- Erre kapsz egy zöld ötöst, gondolom, megérdemled.

- Ha kikapod a szófajokat, borítékolható, hogy megbuksz.

- Te nagy farizeus vagy, Bence. Tudod, mit jelent?
- Jó pasi?
(A farizeus szót ma átvitt értelemben, elsősorban a képmutató, álszenteskedő emberekre használják, pejoratív értelemben. - Wikipédia)


Dani felel:
- Versei kódexekben maradtak ránk.
- Mennyiben?
- Három... plusz három... azt hiszem.
- Ha te megmondod, melyik az a három kódex, akkor irodalmi Nobel-díjat kapsz tőlem.

- Azt hittem, azt mondod, ki is dobták a fenébe.

- Ugye, milyen szép költői kép ez? Nagyon szép.

- Mi ez? Mi a fene itt ez alattunk?
- Lambéria?

- Az asztalon fekszik egy megírt levél.
- Vagy én.

- Kati megírt egy levelet. Teljesen más lesz a leányzó fekvése.



-Új magyartanár-
Bence elvette Brigi csizmáját.
Tanár: Felállsz, lefelelsz!
Brigi: De elvették a csizmámat!
Tanár: Azzal is foglalkozunk mindjárt.
Brigi: De már visszakaptam.

- Összefirkálta az olvasónaplómat!
- Te meg engem!

- Mivel az egyes karikát keretezzük...

- Kirakjuk azt, hogy "azt".

Fizika:
- Nem bírom tovább tartani! Akkor megerőszakoljuk.

- Anett?
- Itt vagyok!
-  Hogy száradna le...

- Matekból, fizikából és kémiából hasonló a hányinger.

- Diszlexia, diszkalkulia meg hasonló diszes...
- Disznó.

- Van egy viccem, elmesélhetem?
- De utána én jövök.

- Kezdtek kurvulni.. zsiványodni.

- Ez is gáz?
- Igen, ezek mind gázok.
- Elég gáz.

Bence pólóján: 1981.
Igazgatóhelyettes: Mi volt 1981-ben?
- Nem tudom.
- Akkor ez a számháborús pólód?

- Petri csésze, ami majdnem olyan, mint egy vécécsésze, csak teljesen más.

- Hasonló a paraffin a gázolajhoz, csak a kettőnek más az íze.

- Fél fokos...
- Bélpoklos?

Infó:
- Tesiből volt házi?
- Nem volt.
- De volt. 10 fekvőtámaszt kell csinálni.
- Akkor ideadod?
- Ahogy elnézem, te vagy itt a vicces fiú.
- Oviban is vicc volt a jele.

Orosz:
A tanár a húgáról beszél.
Barbi: Hány éves?
- Negyven.
- Idősebb tanárnőnél?
- A húgom?

Tünde: Csak az uram meg ne tudja...
- Mert? Mit csinál?
- Semmit.

Dorottya kiakad: Fogadjunk, hogy ezt nem használják!
Tanár: Dehogynem.
Dorottya: Nem használják.

Petra: Ó, csak a munkafüzetet ne! Miért? Miért? El fogom égetni.

Agyhalász.

Biosz:
Tanár Eszternek, aki nem akar dolgozni órán: Ha még kis gyógyegér lennél, megérteném. De nem vagy buta. Csak irtózatosan lusta.

Feladat: mondjunk egy vadon élő kérődző állatot.
Bence: Tehén!
Tanár: Vadon élőt...
Bence: Vadtehén!

Mondjunk olyan állatot, ami dürgő csoportot hoz létre.
Bence: Mezei dürgő.

Növénytan, mindenki kedvenc növénye lett a herefojtó aranka.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése