Sziasztok:)
Hosszú hallgatás után visszatértem, és megosztom veletek csodálatos szegedi osztálykirándulásunkat, mely olyan hiperszuper volt a nagyszerű szervezésnek köszönhetően, hogy még egy napot ott szerettünk volna maradni. Hahaha, nem.
6:30-tól gyülekező, hogy hétkor el tudjunk indulni (így is volt, aki az utolsó pillanatban pattant be, más pedig el se jött). Jó a busz, mozog is, indulhatunk a kb. 5 órás útra. Jujdejó.
Az odafele út elég unalmas volt, olvastam, beszélgettünk, zenét hallgattam, ettem, a szokásos lazulós utazgatást néhány "mikorérünkmároda-nemsokára-demikor-mégkétórabírdki-miértjöttemel" beszélgetés zavarta csak meg. A többség csendben volt, csak néha hallhattunk agysorvasztó nevetést, így egész jól elvoltunk.
Megérkezünk Szegedre, ofő lánya irányít a szálláshoz. Tipikus szocreál valami (elméletileg sporthotel/sportszálló, de szerintem egy kollégium is jobb, mint ez volt) érthetetlen személyzettel, nem baj, elfoglaljuk a szállást, és megyünk sétálni a városba 5 órán keresztül 40 fokban, tűző napon, mert az hűdenagyonjó, aztán megyünk még vagy 3 órára az Árkádba, ami még hűdenagyonjobb, mert ez annyira kihagyhatatlan élmény, hogy jobb, mint Ópusztaszer (én javasoltam az ofőnek, hogy menjünk már el oda, mert hasznosabb, mint a paprikamúzeum, de a paprikamúzeumban lehet ingyen kóstolni szalámis kenyeret... ja, jó, logikus, éhes nyíregyházi lemegy Szegedre szalámis kenyeret enni 13 ezer forintért). Ezt a mondatot pedig szerintem E.T.A. Hoffmann is megirigyelheti^^
Na, visszatérve valahova: A szállás... minden szoba felszerelt: mindegyikben volt hűtő, valamelyik működött, valamelyik nem (a miénk pont igen *>*), valahol volt fogas, valahol nem (ahol nem volt, oda a fiúk poénból átvitték az összeset, majd elfelejtvén, honnan hozták az egyiket - a miénket - ott is hagyták azt), valahol volt 1000 éves tv és rádió, valahol nem (nálunk pont nem, de szemben az egyik szobában volt, aztán a fiúk oda átvitték a másikat is), négyszemélyes szobák 1-2-3 főre (logikus), asztal, szék négy főre, polcok, konnektor (az enyém pont nem volt jó, így a hűtőnél lévő elosztót használtam xdDDDDD), erkély, fürdőszoba... tízpercetekvanésindulunkvárostnéznimertnemérrá. Aha.
Na, városnézés órákig: szegedi dóm, Katánakelszakadtacipője,ezértofőlányaelvisziakínaiba,mindjártjönnek, szabadtéri színpad, színpad melletti valami, ahol valakik voltak (Dorka magyarázata lvl 100000+), egyetem, ottegylibri,bemehetünk? nem, lesz az Árkádban (nem volt, csak Alexandra), 1 órás mekizés és fagyizás, fotózkodjunk, megtettük ugyanazt az utat hatszor, pihenjünkmertmelegvan, szökőkút, Tisza part, sétáljunk el a paprikamúzeumhoz (Dorka kezd rosszul lenni a sok megyünk-állunk-megyünk-állunktól, ráadásul a cipő is éhes, megeszi a lábát). Paprikamúzeumban egy órát kellett volna eltöltenünk, ott voltunk max. 45 percet: bementünk, LÉGKONDIIIII, miez... aha. aha. aha. 3 perc után ki is jöttünk, és telóztunk/olvastam az egy szem kanapén hatan, meg a földön elszórva a maradék huszonvalamennyi. Kísérőtanár és férje bírták 15 percig, ofő pedig márt csak azért is végigolvasta az egészet (fél óra). Petra elkezdi: amúgy szerintem ő se olvassa, hanem ott facebookozik valamelyik sarokban. Jön az ingyenkaja, mindenki ráront, én továbbra is olvasok. Na, jöjjön csodás 3 óra az Árkádban, amiben konkrétan semmi nem volt, de még annyi se (igazából annyira nem is néztünk szét, gyűjtöttük az energiát a visszasétára a szálláshoz, meg kipihentük a nap fáradalmait). Ópusztaszer biztosan nem lett volna ilyen jó. Á, dehogy (szarkazmus és irónia).
Na, visszasétáltunk, közben az osztály tombolt, Dorkának vagy hárman felajánlották, hogy viszik (fájt a lábam, a hátam, a lelkem, elegem volt, melegem volt, szar kedvem volt), de mindenkit visszautasított. Szállástól nem messze ott a strand, egyik fiú menjen el és nézze meg, mikor nyit, mert másnap lehet menni. Leültem a földre, gondolkodtam, miért nem jöttem mezítláb(? ja, mert nem akartam hülyének tűnni), mikor megállt mellettem Szandi és Patti. Mezítláb. Mondom, miért nem szóltatok, hogy mezítláb vagytok? Fogtam, levettem én is a cipőmet arra a pár száz méterre. Lábaim fellélegeztek. Közben Brigi valami istentelenül vicceset hallott/mondott, amitől úgy elkezdett röhögni, hogy bepisilt. Igen. Bepisilt.
Na, szállásra visszatérve szabad péntek, szabad szombat, szabad aludni. Felfedezzük a csodás fürdőszobát, ami kedvencem lett:
Kata szerint a wc-n ülve le lehet zuhanyozni, és nem tévedett. Rohadt kicsi volt. A szobából mostam fogat, mert úgy volt kényelmes (a fürdőszoba feljebb volt emelve, nem tudom, miért, de a mosdókagylót nem emelték meg vele együtt, ezért a szobából volt jó a magassága), a wc-re nem is lehetett volna leülni, ha akarunk, ha nem, mert teljesen a falnál volt, előtte meg a mosdó. A maradék helyet pedig az üres placc töltötte ki az árválkodó zuhanyrózsával. Csodás. Se egy függöny, elválasztó, se semmi. Ja, azt kihagytam, hogy az ajtó harmonikaajtó volt, rajta kis "ablakokkal", amiken keresztül kívülről be lehetett látni, de a fürdőből nem lehetett kilátni. Fordítva rakták fel, vagy direkt szívatásból, én nem tudom, de amikor a fél osztály úgy döntött, hogy átjön hozzánk trollcsizni, miközben Petra zuhanyzik, én ajtónálló lettem.
Na, Dorka tizenegykor menne aludni, de természetesen csak ő akarja ezt, a többiek nem így gondolják. Éjfél körül csak sikerült elaludnom, hatkor meg felkelnem, úgyhogy a nyolc-kilenc óra alváshoz szokott testem-lelkem bioritmusa felbolydult, de tudtam, hogy ez lesz. Így is többet aludtam, mint a többiek.
Reggeli svédasztal volt, találtam magamnak ezer éves gabonapelyhet szobahőmérsékletű langyos tejjel, nem baj, jó lesz az.
Aki akar, strand, aki akar, sétahajókázás. A többség hajókázni ment, köztük én is, mert nem vittem fürdőruhát, ugyanis eredetileg az volt, hogy strandolásra nem lesz idő. Nem baj, gondoltam, hajókázni még úgy se voltam, főleg nem 40 fokban (na jó, 30-35 fok volt "csak") és tűző napon... Vállam leégett, egy rakás hülyegyerekkel hajókáztunk, de nem baj, mi faszagyerekek vagyunk, osztályból hárman bírtuk ki a teljes 50 percet a tűző napon, többiek inkább bent szenvedtek, ahol a naptól védve voltak, de levegőhöz nem nagyon jutottak, és nem azért, mert elakadt a lélegzetük a csodás kilátáson.
Ezután ettünk, majd jött az osztálykirándulás fénypontja: a Parapark. Ezt vártuk a legjobban, tudtuk, hogy ez lesz a legjobb. Ez is lett.
Gondolom, már szinte mindenki hallott a szobából kiszabadulós játékról, ami az utóbbi 2 évben végigsöpört Magyarországon. Aki nem, azok itt utánaolvasgathatnak a dolgoknak, ha nem gond, nincs kedvem elmagyarázni^^"
Na, izgatottan várunk, elmagyarázzák gyorsban, mi a szitu, kezdhetünk? Ja. Akkor indulás! Kiindulópont: aprócska, sötét szoba. Telefon elő, hogy világítsunk (amúgy nem lehet használni, de itt még nem volt kamera, szóval nyugodtan szabályt szegtünk). Na, megtaláljuk a kulcsokat, berobbanunk a nagy szobába. Ahányan voltunk, annyifelé szaladtunk: felforgattunk mindent, ami mozdítható, ami nem, törtünk, zúztunk. Minden kis lyukba belenéztünk, belenyúltunk (lehetett utánunk rendet rakni, az is biztos:D).
Best of:
- Volt bent egy ősöreg bőrönd, amit Szandi kezelésbe vett: addig ütötte, rúgta, földhöz vágta, amíg fel nem nyílt az egyik csatja. A másik már nem engedett, valószínűleg direkt, de ő megpróbálta ilyen módszerrel azt is kinyitni. Nem jött össze, így kihalásztunk a bőröndből egy járóbotot.
- A falon volt egy lyuk, gondoltuk, biztos elrejtettek benne valamit. Még az ágy is ott volt előtte. Jó, felmászok... nem érem el. Patti fogta a széket, felrakta az ágyra, Szandi támogatta, hogy ne essen le, mikor is szól a srác: Ömm, egy kis segítség: 2 méter fölött ne keressetek semmit. Hát jó.
- Szenvedések árán sikerült kinyitni egy rohadt aktatáskát (jó volt a kód, meg minden, csak azt nem tudtuk, hogy a zárát tolni kell, nem húzni...), amiben el volt rejtve egy kapcsoló (lol). Felkapcsoljuk, valami felkapcsolódott, de senki se figyelt, mi. Jó, lekapcsoljuk, megint fel. Az ágy mögött! Benézek, ott egy kulcs középen. Nem érem el... A BOT A BOT! HOZZÁTOK A BOTOT! Nem elég hosszú, össze kéne csavarozni... talált valaki csavart? Senki. Találtunk egy szemüveget, azt használtuk csavarnak xdDDDDDDDDDDDDD
Na, a kulcs segítségével átjutottunk a másik szobába, ahol egy üzenet várt minket a képernyőn: Zárd be magad után az ajtót. Anyád. Bezárjuk. Lekapcsolódik a villany. Kinyitnánk. Riaszt. ANYÁD, MINDENT KINT HAGYTUNK (azt hittük, nem lehet kijönni onnan). Nem baj, volt egy zseblámpánk, oldottuk a feladványokat, tök jól haladtunk, de nem tudtunk kijönni, mert beriasztott. 40 percig voltunk öten egy kicsi szobában, 40 fokban (ott már lehetett 40 fok, mert semmi levegő nem volt). Aztán elakadtunk. Az egyik feladvány része ráadásul kint volt. Na, nem baj, mi megpróbáltuk, hangosan visszaszámoltunk tíztől. Jön a srác, magyarázza, mit kellett volna csinálnunk (amúgy se sikerült volna szerintem kijutnunk). Szandi kérdezi: Amúgy, a sötét szobából hogy lehetett volna kijönni? Srác néz, mondja, bármikor kijöhettünk volna. Ránézünk. Ez. Most. Komoly? Azt hittük, nem lehet kijönni, mert riasztott. Srác: Az ajtó nyitva volt, nem? Jó, már ezt is tudjuk: ami nyitva van, onnan ki lehet menni. Srác: Amúgy, csodálkoztam is, hogy nem akartok kijönni... gondoltam, biztos jól éreztétek magatokat ott bent. Aha, persze, majd' elájultunk a melegben, de rohadt jó volt.
Na, köszönjük szépen, egy élmény volt, megbeszéltük, hogy majd valamikor összejön újra a kis csapat, és kipróbáljuk Nyíregyházán is.
Buszon hazafele élménybeszámolót tartottunk. Igaz, ez a beszélgetés még a Parapark felé hangzott el, de most jutott eszembe >< Szóval:
A strandosok mesélik, hogy mikor mentek a strandra, a pénztáros kérdezi tőlük, hogy honnan jöttek? Mondja Bence: Nyíregyházáról.
Nő: Az is itt van, Csongrád megyében?
Ákos oda se figyelt, elkezdi: Aha.
Kaptak 30% kedvezményt xdDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Parapark másik csapat, akik szintén abban a szobában voltak, ahol mi:
Találtak egy cetlit, rajta felirat: öreg. Fogták a botot és a szemüveget... majd felvették a szemüveget, és úgy nézték a botot, hátha megjelenik rajta valami xdDDDDDDDDDDDDDDDD
Másik csapat, másik szoba: Bementek, tele a fal orosz szöveggel, még szótár is volt, ott szótáraztak, de nem volt köze a feladathoz amúgy... na, mondják, rögtön ránk (Petra meg én) gondoltak. Bár utána megjegyezték, hogy mivel mi tudunk is oroszul, ők meg nem, ezért lehet, minket jobban bezavart volna. Mondjuk a szótárt lehet, elhoztam volna:3
Na, a nagy élménybeszámoló után pihenés: én olvastam, többiek aludtak.
Végül felébredt a társaság, és tombolni kezdett:
Bence kisminkelte Csabit, énekeltünk, felfogták a hajamat, és megkaptam, hogy hordhatnám mindig így, mert rohadt jól áll... mondom, meg is csináljátok, mert én nem tudom felfogni.. gyakoroljak nyáron. Jó. Bence engem is ki akart sminkelni, de ezt már nem engedtem.
Végül csak hazaértünk, s letudtunk még egy osztálykirándulást, aminek egyedül a második napja, pontosabban annak a másik fele (a Parapark és a hazaút) volt élvezhető. Amúgy egy jobb szállással és jobb szervezéssel jobb is lett volna, de hát na... ez ellen már nem tehettünk semmit.
Köszönöm, hogy végig olvastad ezt a kisregényt, majd még jelentkezek^^
