Bemutatkozás és a blogról

Üdv mindenkinek, aki erre a blogra tévedt!:)
Már korábban írtam (vagy próbálkoztam írni) blogokat, de nemigen jött össze. A legelsők körülbelül 1-2 bejegyzést kaptak, aztán megfeledkeztem róluk, vagy nem akartam tovább foglalkozni velük. Ezután baráti segítséggel sikerült létrehoznom egy saját blogot, amely a horyronie.webnode.hu volt. Voltak pillanatok, amikor sokan látogatták, írtam jó pár bejegyzést, csak az utóbbi időkben közbejött pár bökkenő:
az első és legfontosabb problémám az iskola volt. Néha a rengeteg tanulás mellett arra sem volt időm, hogy a kutyámat megetessem (ilyenkor érkezett meg apa segítsége, aki nagylelkűen bár, de morogva gondoskodott szegény állatról), nemhogy még blogot írjak.
a második probléma pedig az volt, hogy a blogot ellepték a külföldiek. Több külföldi látogatta az oldalt, mint magyar, így nem láttam értelmét az oldal folytatásának. Ráadásul a ritka bejegyzések miatt kevesen nézték az oldalt (azok is többnyire kínaiak vagy amerikaiak voltak), így úgy döntöttem, befejezem azt a blogot, és egy újat kezdek. Egy kicsit komolyabb oldalra gondoltam, így döntöttem e mellett.
A blogon többnyire az életem megosztásra való pillanatait fogom kiírni, illetve a története(i)met.
Azt hiszem, bemutatkozásnak ez megteszi, a többit úgyis megtudjátok a bejegyzésekből:) Jó szórakozást!^^

2015. november 23., hétfő

11.c: a kistanárok rémosztálya

Sziasztok:)
A mai napon törin kistanárunk volt, aki valószínűleg a mai óra után kezdi megfontolni, hogy biztosan a tanári pálya útját akarja járni. Mi csak felkészítettük őt a tanári pálya szépségeire...

Az óra eleje még nem is volt annyira durva, a közepétől kezdtek beindulni a dolgok. Párszor már Tamásbá szólt ránk, hogy elég legyen, de azért a kistanár is próbált fegyelmezni bennünket.
Bence lemaradt, megkérte a tanárt, hogy várjon egy pillanatot, tanár: Ok.
Brigi: Milyen flegmának tetszik most lenni!
Nézek Brigire, nézek a tanárra, aki csak nevetve vállat von, és azt mondja, most ő ilyen. Hát ok.
Tanár kérdezi, tudjuk-e ki volt Ferenc József.
Brigi: IGEN! Sisi szerelme!
Tanár nevet, de elfogadja.
Brigi: Fogunk róluk tanulni? Mármint a szerelmükről?
Tanár: Arról nem, de készült róluk film is.
Brigi: Igen, tudom, már láttam! Meg a sorozatot is...
Bence: Mármint a mesét?

Tanár enyhén ásan mondja ki Kristóffy József nevét.
Brigi direkt: Jáózsef?
Tanár direkt: Jáúzsef.
Brigi: Kristáúffy Jáúzsef.

Osztály mindenféle hülyeségen röhög, amit éppen kitalál, leghangosabb Bella volt. Végül már Brigi (!!!) nem bírta tovább, lerakta a tollát, és felháborodottan az alábbi megnyilvánulást tette:
- Ez már nem igaz! Tessék már Bellát pofán verni!
Ezután kitértünk arra, hogy régen milyen fegyelmezési módszerek voltak, Bence pedig megkérdezte, hogy a tanárt is fenyítették meg diákkorában? Mondta a kistanár, hogy nem, azért annyira még nem öreg. Tamásbá felkapja a fejét, kérdezi Bencétől:
- Bence, téged vertek már meg?
- Nem.
- Pedig már érik! - jegyezte meg a kistanár.
Valószínűleg Tamásbá is valami ilyesmit akart kikerekíteni a kérdésből.

Bence: Tanár úr milyen szakon van a töri mellett?
Tanár: Pedagógia.
Brigi: ETOLÓGIA??
Tanár: Nem, PEDAGÓGIA.
Brigi: Ja, azt értettem, etológia.
Bence: És melyiket tetszik jobban szeretni?
Tanár: A törit!
Brigi: Tanár úr honnan származik?
(Nem emlékszem a falu nevére, Gacsály, Rozsály, Szakoly, valami ilyesmi volt, a lényeg, hogy a vége ly volt, most legyen Szakoly)
Tanár: Falusi vagyok.
Brigi: ÉN IS! És melyik falu?
Tanár: Szakoly.
Brigi: Szakoi?
Tanár: Szakoly.
Brigi: Szakoji.
Tamásbá: SzakoLY!
Brigi: Azt hittem, tanár úr kertvárosi.
Tanár: Á, nem vagyok én városi.
Bence: Miért hitted azt, hogy kertvárosi?
Brigi: Mert úgy néz ki.
Bence: És én hogy nézek ki?
Brigi: Hmmm... mint egy nyírszőlősi.
Ok.
Bella: És hány évesnek tetszik lenni?
Tanár teljesen megdöbbent a kérdés hallatán: Hát... húszon felül.
Bence: NEM TETSZIK TUDNI?
Tanár: De, tudom, csak nem mondom meg.
Bence: Amúgy az okmányirodában volt egy nő, aki nem tudta, hány éves. A személyi igazolványát kellett megnéznie.
Tamásbá: Olyan öreg volt?
Bence: Nem, 35 év körüli volt.
Tamásbá: De jó nő volt legalább?
Bence: DEHOGY IS, FOGA SE VOLT!
Tamásbá: Legalább nem karcol.
A beszélgetés ezen pontján már annyira röhögtem, hogy fájt a hasam.

Tanár diktál: Az Oszmán Birodalom meggyengülésével keletkezett hatalmi űrbe az Orosz Birodalom akart behatolni.
Fiúk röhögnek.
Brigi: Jaj, fiúk, ti mindig csak a rosszra gondoltok.

Kistanár: Tudjátok, mi volt az Oszmán Birodalom?
Bence: ... az oszmánok birodalma.
Tanár: NE SZÍVASSATOK MÁR!

Tanár: ... O.M.M. Remélem, ez tudjátok, mi.
Brigi: Én nem tudom.
Tanár: OSZTRÁK-MAGYAR-MONARCHIA!
Brigi: Tudom, csak vicceltem.

Ennyi voltam mára, sziasztok^^


2015. november 22., vasárnap

Szerintem: Mahou Shoujo Madoka Magica (anime)

Anime: Mahou Shoujo Madoka Magica



Adatok
Eredeti cím: 魔法少女まどかマギカ
Hossz: 12 rész
Év: 2011 (január 7.à április 22.)
Műfaj: akció, dráma, fantasy, horror, iskolai, lélektani, magical girl, sci-fi, seinen, thriller, tragédia


Történet

"Mi az a kívánság, amiért hajlandó vagy odaadni a lelked?"

Kaname Madoka egy teljesen hétköznapi életet élő iskolás lány. Sosem hazudik, kedves, vidám lány. Egyik nap egy cserediák érkezik az osztályukba, akit Akemi Homurának hívnak. Hihetetlenül szép, hosszú, fekete hajú, hűvös, de magabiztos.  Mindenki hihetetlenül izgatott az érkezése miatt, ő azonban egyedül Madoka iránt mutat érdeklődést. A lánynak olyan érzése támad, mintha már korábban is találkoztak volna, ez az érzés pedig az idő múlásával egyre fokozódik.
Egyik délután Madoka egy barátnőjével, Miki Sayakával együtt vásárolni indul, amikor a lány egy segélykérést hall. Mikor a hang után indul, egy furcsa, sérülésekkel borított lénybe botlik, akit Homura meg akar ölni. Madoka megvédi a Kyubey nevű lényt, s megmenti őket egy Tomoe Mami nevű lány. Madoka és Sayaka Mami lakására megy, ahol a lány és Kyubey elárulja, hogy Mami egy mahou shoujo, boszorkányok ellen küzd, és mind a két lánynak ez a sorsa. Madoka és Sayaka vonakodva beleegyeznek, hogy Mamival tartanak boszorkányvadász körútjára, hogy eldöntsék, megéri-e feláldozni életüket az emberiségért és egy kívánságért cserébe…


Főbb szereplők
Kaname Madoka – címszereplőnk, egy kedves, de kicsit kétbalkezes lány. Minden vágya, hogy segítsen az embereknek, de túlságosan félti az életét ahhoz, hogy szerződést kössön és mahou shoujová váljon.
Akemi Homura – az anime egyik legösszetettebb karaktere, akit akár valódi főhősnek is nevezhetünk. Hideg és titokzatos, azonban miután megismerjük a múltját, a viselkedésének okaira is rájöhetünk.
Kyubey – az anime másik legrejtélyesebb szereplője, egy állatszerű, intelligens élőlény, aranyos kinézettel, de valójában a kedvesség közelében sincs.


Seiyuu-k
A szinkrongárda jó szokásához híven kitűnő munkát végzett. Leginkább Saito Chiwa munkáját szeretném kiemelni, aki Akemi Homura szerepében a legkülönfélébb hangszíneket produkálta, s ezzel a szerepével biztos helyet vívott ki magának kedvenc női szinkronszínészeim között.


Zene
Opening: ClariS - Connect
Ending: Kalafina – Magia
Az anime egyik legnagyobb erőssége a zene. Az opening és az ending hihetetlenül jó, bármikor meg tudom hallgatni, képtelen vagyok ráunni. Az OST is nagyszerű, tökéletesen illik az anime és a különböző jelenetek hangulatához, egyszerűen felejthetetlen.


Grafika
Grafikai szempontból hihetetlenül egyedi: a tájak, hátterek gyakran festői szépséggel bírnak, a karakterek viszont sokkal egyszerűbbek, aranyosabbak, a boszorkányok világa azonban durva, elvont. Ezek az éles ellentétek különlegessé, egyedivé teszik az animét. A sorozatból mindenképpen a BD kiadást ajánlom megtekintésre, mert rengeteget javítottak a grafikán, illetve a három filmet, amik talán még annál is szebbek.


Vélemény
A Madokát jó pár hónapja néztem meg, már akkor is nagy hatást gyakorolt rám, így úgy döntöttem, majd később újranézem a két recap film jóvoltából, s lezárásra a harmadik filmet tartogattam. Ezeknek a megtekintésének az ideje pedig most jött el: a tegnapi nap folyamán a két recapot néztem meg, ma pedig a harmadik, lezáró filmet. Az újranézés egy újabb élményt adott hozzá az animéhez, így eldöntöttem, hogy a későbbiek során még többször meg fogom nézni.
A Mahou Shoujo Madoka Magica egyike a legelvontabb animéknek, tele különféle történelmi, irodalmi, vallási utalásokkal, lélektani vonatkoztatásokkal. 16 éves kor alatt nem ajánlom, nemcsak a durvaságok miatt, hanem azért is, mert nehezen értelmezhető, felfogható.
A történet nagyon összetett, jól átgondolt, és viszonylag kevés logikai bukfenccel rendelkezik, amiért részemről egy hatalmas piros pontot kap. Megnézését egybe ajánlom, először mindenképpen a sorozat, későbbi újranézésre pedig a filmek megtekintése javasolt.
Szereplők közül Homura volt a kedvencem, aki egy sokrétű, összetett karakter. Különösen a harmadik filmbeli karakterét emelném ki, ahol [spoiler] szép lassan megőrül, démonná válik, és bevallja a néző számára már egyértelmű érzéseit Madoka iránt [spoiler]. Az anime nagyon jól szerepelt lélekábrázolások terén is.
Érdekesség, hogy a végkifejletet ismerve még nagyobbat ütött, mint első látásra. Ha tetszett, mindenképpen javaslom az újranézését, mert megéri, rengeteg rejtett apróságot lehet felfedezni benne.
A harcok jól megkoreografáltak, ráadásul viszonylag kevés párbeszéddel rendelkeznek, így a néző nyugodtan tudja élvezni a hatását, amihez még a zene is rengeteget dob hozzá.
A Madoka az egyik kedvenc animém, a második és a harmadik film pedig a kedvenceim élére tornázta fel magát a listámon.


Értékelés
10/10 volt a végleges értékelésem.
AnimeAddicts: 8.78
MyAnimeList: 8.57
Részletesebb értékelés:
Történet: 10/10 (jól kidolgozott, egyedi, fordulatos, kevés logikai buktatóval)
Szereplők: 10/9 (kidolgozottak, egyediek)
Seiyuu-k: 10/10 (jól hozzák a szerepüket)
Zene: 10/10 (maradandó, felejthetetlen)
Grafika: 10/9 (egyedi, érdekes, elvont látványvilág)


Összesen: 10/9,6

Források (képek, adatok)



2015. november 19., csütörtök

Iskolai aranyköpések

Sziasztok:)
Ma azt a pár, szeptembertől összegyűlt szösszenetet szeretném megosztani veletek, amit sikerült feljegyezni, összegyűjteni. Jó szórakozást hozzá^^

Kezdjük a magyar fakttal, a két kedvencemmel:

"Gyerekek, nem tudom, hogy tudjátok-e, de a háborúkban emberek halnak meg."
"... és ezek alapján Odüsszeusz poszttraumás stresszben szenved."

Töriből szeptembertől új tanárunk van, aki igazán szókimondó, de nagyon szeretjük, ráadásul ő is nagyon szeret minket.
Gyakran szokott érdekességeket is mondani a tananyaggal kapcsolatban, mint például:
- Amúgy kábítószerfüggő volt.
Bence: Kell írni?
- Nem! - kiált fel "rémülten" a tanár.

Tanár diktál: "... de II. Vilmos minden nap más ruhát vett fel..."
Majd folytatja a mesélős hangján: De tényleg, volt postás, katona, minden. Szóval, ott jártunk, hogy "II. Vilmos odautazik erőt demonstrálni."
Bence: Mi volt azzal, hogy minden nap más ruhát vett fel?
- Leírták?
- ... le.
- Nem kellett volna, az csak érdekesség!

Kistanár: A magyarok nem akarták, hogy az osztrákok csicskáztassanak minket.

Kistanár: "... zsandárság..."
Brigi: Hogy kell leírni?
- ... hát így: zsandárság.

Brigi jön be a terembe egy csomag gumicukorral. Bence:
- Ú, adjál csak!
- Ezt Somának (=Brigi barátja) vettem, úgyhogy ebből nem adok senkinek.
Tamásbá: Igazad van, legyél köcsög!

Brigi kíváncsi volt a dolgozatára, hiába mondtuk neki, hogy ötös lett. Tanár gyorsan kikeresi, Brigi odamegy, megnézi a jegyet, aztán vissza leül. Tamásbá néz utána, röhög az osztállyal együtt, majd megjegyzi:
- Ha fiú lettél volna az osztályomban, azt mondom, szakadt volna a fejed az anyádba... De mivel lány vagy, és az osztályomba se jársz, így nem mondok semmit.

Magyaron ugyancsak kistanárok tanítanak, és az egyik arra volt kíváncsi, hogy Vörösmarty vajon hol írhatta a Gondolatok a könyvtárban című művét.
Bence: Mátyás könyvtára?
Bella: Azt már rég felégették...
Bence: Ja, akkor nem ott.

Brigi a lírai kitérőkre: epikai kitüremkedés.

Matekórán továbbra is zajlik az élet:
Brigi az egyik képletre: Ilyet ki talál ki amúgy?
Tanár: Nem tudom...

Tanár: A nyolcharmad az... 2,66...
Brigi teljesen döbbenten: Ezt honnan tetszik tudni?

Végeredmény: mínusz tizenegy egyenlő hárommal.
Tanár: Mit kaptam?
Bella: Két számot.

Hétszer nulla Brigi szerint hét.

Tanár: Úgy ül mindenki, mint a sült kuka.

Bella: Tegnap annyit kémiáztam, azt hittem, elrohad az agyam.
Bence: És rájöttél, hogy nincs is agyad.
Brigi: Nincs is kémiánk.
Bella: De nekem van... fakt.

Brigi ebben az évben jött rá, hogy van a telefonján számológép, és hogy "milyen okos".
Bence: Okosabb, mint te.

A tanár férjét műtötték, a műtét előtt Dani megkérdezte a tanártól, hogy izgul-e?
Tanár: Minek? Nem engem műtenek!

Köszönöm, hogy elolvastátok^^