Apa nagy örömére visszatértem (utálja, ha írok, mert hangos és idegesíti).
Mai témám a magyarfakt és csodái.
Megkaptuk a dések magyartanárát faktos tanárnak, aki amúgy egy okos ember, csak nem magyartanárnak, hanem mondjuk filozófiatanárnak kellett volna mennie. De tényleg, olyan gondolatai vannak, amik amúgy elgondolkodtatóak meg érdekesek, csak rohadtul nem magyarórára meg faktra valóak. De nem baj, jó lesz ez (vagy nem, az OKTV miatt amúgy is sok mindent kell átnéznem meg megtanulnom, a mi tanárunk is felad kiselőadásokat, szóval úgy összességében nem aggódom... még).
Az első óránk azzal ment el, hogy fél órán át győzködött minket, hogy gondoljuk át ezt a faktot:
"Ti komolyan gondoltátok a magyarfaktot? Tudjátok, milyen egy emelt magyar érettségi? Elég nehéz. Nem is, tényleg nehéz. Vagyis nekem nem. Na jó, vicceltem."
Hahahahaha
De ő nem akar lebeszélni minket, nagyon örül annak, hogy ennyien megyünk, de tényleg muszáj? Nem mehetünk másból? Nem? Biztos? Jól átgondoltuk? De tényleg nem akar lebeszélni minket.
Amúgy a fakt annyiból áll, hogy közösen megbeszéljük a dolgokat, aztán ugrunk tovább. A közös megbeszélés meg azt takarja, hogy ő beszél, kérdez, válaszolsz, de nem hallja, meg nem vesz figyelembe... Dorottyát amúgy is utálja, én meg előtte ülök, szóval valószínűleg nem terjed odáig a látása/hallása, hanem kikerül minket.
A kedvencem azonban a múlt óra volt. Sírva ülünk, várjuk a másfél órás semmittevést (mert még ha írnánk valamit, akkor gyorsabban telne az idő, de az, hogy üljünk csendben és nézzük a tanárt, és hallgassuk, éppen milyen hülyeséget hord össze, elég unalmas).
Megy a téma, Iliász és Odüsszeia, szóba kerül még az időmértékes verselés is. Ki érzi azt, hogy gyengén megy neki a dolog?
Levi lassan felnyújtja a kezét, tanár kihívja a táblához, hogy na, most megtanulsz szépen skandálni.
Jól kezdődött, Levi azt se tudta, mikor hosszú meg rövid, a spondeus, hexameter, disztichon meg már kínai volt neki. 10 percig szenvedett a táblánál, a felénél meguntam, és Dorottyával tollcserét folytattunk. A tanár nem zavartatta magát, konkrétan hátat fordítva ültem majdhogynem a szeme előtt, és tollakról csevegtem óra közepén, de hát mondom, felénk már nem terjed a figyelme.
De azért egész jól összeszedtük az Iliászt, Dórit fel is kelt a kérdésre, hogy "Na Dóri, hogy is ért véget a háború?"
- Hátömm, miivan, ömm nem tudom.
"Tróóóójaiii falóóóóó.... ugorjunk is az Odüsszeiára."
Itt már problémák voltak, ugyanis teljesen az ellenkezőjét mondta Odüsszeusz jellemzésére, mint amit tanultunk, de hát nem baj...
Óra végén pedig jött a filozófiaoktatás:
"Gyerekek... nem tudom, hogy tudjátok-e... de a háborúkban emberek halnak meg."
Hűűű, aztabetyármindenségit...
Ezután párhuzamba állította az Amerikai mesterlövészt az Odüsszeiával, és megállapította, hogy Odüsszeusz poszttraumás stresszben szenved, azért nem ment haza 10 évig, mert nem tudta feldolgozni a háborút.
Majd óra végén kijelentette, hogy lassan írni kéne valami dolgozatot... kérdem én, miből? Meg kell írnunk Odüsszeusz kórtörténetét?
Ezzel a viccesnek szánt csattanóval mondok mára búcsút nektek^^
