Sziasztok!:)
A mai nap elég paradox volt, egyszerre volt szerencsés és szerencsétlen.
Elsősorban azért volt szerencsés, mert nem kellett iskolába menni.
Másodsorban azért volt szerencsés, mert lejött Domi (továbbiakban Onna, Krumpli, Pote).
Harmadsorban pedig azért, mert megtanultam levestésztát főzni xdDDDDD
Bővebben:
Reggel felkeltem, örültem, hogy nincs iskola, de annak nem, hogy azt a nyomorúságos Gullivert kéne olvasnom. Így hát megkértem Onnát, tolja le a pofáját, úgyis fogszabályzáson volt (igaz, hogy még csak a gumit rakták fel, így hallgathattam, hogy: "gumit rágok... rágtál már gumit? Tudod, milyen szar?"), úgyis csak unatkozott volna otthon, meg nem csinált volna semmit, így legalább volt egy kis értelme a délelőttjének. Na, beleegyezett, kimentem a buszmegállóba, ahova kb. 15-20 perc késéssel megkérkezett a busznak csúfolt valami, de utána vígan ballagtunk haza. Itthon aztán az alap ökörködésen és naplopáson kívül hasznos elfoglaltságokat is találtunk magunknak: megéheztünk, és elkészítettük táplálékunkat (itt megemlíteném, hogy egyikünk rosszabb a konyhában, mint a másik).
Először tízórainak forró csokit csináltunk, amiben már egész profinak mondhatom magam, bár ez a mostani alkalom rosszabb volt, mint az első készítésem. Ahogy forró csokit kéne csinálni: valami recept, igazi csokival, tejjel, akármivel. Ahogy én csinálom: víz + mikró + forrócsokipor meg amit még találok otthon (fahéj, tejszínhab, döglöttegér, szóval ilyen kis ínyencségek). Ahogy most csináltam: mivel Krumplival pofáztam a készítése közben, nem igazán figyeltem oda, mit csinálok. Beraktam az első poharat a mikróba, minden szuper, beraktam a másodikat is, közben fahéjat kerestem a szekrényben.... egész fahéj... egész fahéj... HOL VAN ŐRÖLT FAHÉJ? Ja, megvan. Lejárt a mikró, Pote kinyitja, hogy kivegye....
- Te... ebbe vagy nem öntöttél vizet, vagy elpárolgott.
Mondom, nem igaz, nem lehetek olyan istentelenül hülye, hogy egy üres poharat tegyek be a mikróba... de, olyan istentelenül hülye vagyok. Hmm, kezdjük elölről.
Na, szuper, csak a pohár repedt meg, de nem baj, így is eggyel több van, mint kellene, nem is tört össze, szóval nincs gond. Megcsináltam a két pohár forró csokit, ülnék le... és sikeresen ráülök a terítő szélére, magamra borítva egy kis forrócsokit is. A székre legalább nem ment, a nadrágomra és pólómra annál inkább. Nem baj, csere. Na, miután sikeresen leültem és Dominika is kiröhögte magát, megittuk a forró csokit. Azonban a két pulya megéhezett. Mi van itthon? Rizs és csirke... Ááá, szuper lenne, ha a rizs elég lenne két személyre. Van még leves is. De nincs tészta. Tudod mit, Onna? Főzzünk tésztát, és melegítsünk levest. Probléma: egyikünk se csinálta még. Na, gyakorikérdések, aha, aha, jó lesz ez. Domi jobb ötletnek látta a zacskós levest, de elszántam magam, hogy igenis főzünk tésztát. Ha elrontjuk, akkor megyünk a boltba zacskós levesért.
Na, engedem a vizet egy lábasba, nézem, nézi Onna is. Hmm, szerintem ez elég. Szerintem is. Oké, tűzhelyre fel. Só. Mennyit? Egy csipetnyit. Kiskanállal kicsi adagot beleszórok, Pote mondja: mééééééééééééééééééééééééég... csipetnyiről volt szó, nem? Méééééééééééééééééééééég. Oké, akkor még. Mééééééééééééééééééééég... nem, ennyi elég lesz. Oké, hozom az olajat. Mennyit? Öntsél bele valamennyit. Oké. Mééééééééééééééééééééég.... Sok lesz, nem? Méééééééééééééééééééééééééég.... jóvanakkó, még. Utólag belegondolva, lehet, kicsit sok lett... Na, akkor forraljuk fel. Csak nem akar forrni... Krumpli megszólal:
- Teeeeeeeeeeeee, nem melegítés után kellett volna belerakni a sáút és az olajat?
- Most hogy mondod, lehet.....
Na, most mi legyen? Rakjuk át a nagyobb akármire. Oké. Nem akar begyulladni.... Onna vállalja, hogy gyufával meggyújtja, csak engedjem a gázt. Lefogégniakezed, megfogszhalni, hagyjukígy... Nem, így lesz. Oké. Próbáltam összeszedni magam, Pote meggyújtja a gyufát, megnyitom a gázt, óvatosan odatartja a gyufát... belobban az a vacak, Dorka pedig úgy megijedt ettől, hogy elengedte a gázt. Oké, kezdjük elölről. Éééééén nem, éééééén nem merem. Végül csak sikerült. Felforrt, minden szuper, elkészült a tészta, ketten (!!!) leszűrtük, egyedül soha nem fogunk tudni főzni, de nem baj, sikerült megfőznünk a tésztát. Következzen a leves. Leszedtük a zsírt, majd a hússal teli, kocsonyás állagú leveselőzményből próbáltuk kiszedni az ehető részeket, közben nagyon szépen és tehetségesen bambázva. Onna nem bírta nézni, megszólal:
- Hát, belőlünk se lesz Aldi háziasszony....
Nembaj, sikerült megmelegíteni a levest, a tészta is ehető volt, a leves is, szuperek vagyunk... Csináljunk tejbegrízt. Jó, felraktuk a tejet, közben megkotyvasztottam a hozzávalókat: 4 kanál gríz, 2 kanál cukor, 6 kanál gríz, 3 kanál cukor... keverés... öntsünk hozzá egy kis fahéjat, kakaót, nutellát.... Forrni kezd a tej, nekem eszembe jut egy cikk, amit reggel olvastam (13. pont), így gondoltuk, teszteljük. Domi nem hiszi el, hogy működik. Na, csak figyelj! A képen látható módon ráraktam a fakanalat a lábasra, jön fel a tej, eléri a fakanalat, megáll... IGEN, SIKERÜLT... aztán továbbmegy. Aztarohadt.... Domi villámgyorsan elzárja a gázt, én mondom, neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee, ezt főzni kell tovább, hozzáadni a kotyvalékot, satöbbi... Te, a tej odaéghet? Ja. Akkor ez odaégett. Leállítottunk mindent, átszűrtük a tejet, lábas alja fekete, hm, ez vicces, inkább kevergessük a tejet... Jó, kotyvalék bele, minden szép és jó, kész a kaja. Kotyvalékot tányérba helyezzük, aztán eldöntjük, nutellával esszük. Hogy ez milyen rohadt finom lett, el se lehet képzelni, amíg meg nem kóstolod *.* Aki még nem próbálta, az tegye meg mindenképpen.
Na, tekintve, hogy a lábas alját feketére festettük, kárpótlásul ki és bepakoltuk, majd elindítottuk a mosogatógépet... Onnának lassan mennie is kellett, kikísértem a buszmegállóba, a busz csak 5-10 percet késett, ő útjára indult, én meg hazajöttem tanulni...
Ennyi voltam mára, sziasztok!:)
(Hamarosan jelentkezni fogok újabb sulis szösszenetekkel is)
