Bemutatkozás és a blogról

Üdv mindenkinek, aki erre a blogra tévedt!:)
Már korábban írtam (vagy próbálkoztam írni) blogokat, de nemigen jött össze. A legelsők körülbelül 1-2 bejegyzést kaptak, aztán megfeledkeztem róluk, vagy nem akartam tovább foglalkozni velük. Ezután baráti segítséggel sikerült létrehoznom egy saját blogot, amely a horyronie.webnode.hu volt. Voltak pillanatok, amikor sokan látogatták, írtam jó pár bejegyzést, csak az utóbbi időkben közbejött pár bökkenő:
az első és legfontosabb problémám az iskola volt. Néha a rengeteg tanulás mellett arra sem volt időm, hogy a kutyámat megetessem (ilyenkor érkezett meg apa segítsége, aki nagylelkűen bár, de morogva gondoskodott szegény állatról), nemhogy még blogot írjak.
a második probléma pedig az volt, hogy a blogot ellepték a külföldiek. Több külföldi látogatta az oldalt, mint magyar, így nem láttam értelmét az oldal folytatásának. Ráadásul a ritka bejegyzések miatt kevesen nézték az oldalt (azok is többnyire kínaiak vagy amerikaiak voltak), így úgy döntöttem, befejezem azt a blogot, és egy újat kezdek. Egy kicsit komolyabb oldalra gondoltam, így döntöttem e mellett.
A blogon többnyire az életem megosztásra való pillanatait fogom kiírni, illetve a története(i)met.
Azt hiszem, bemutatkozásnak ez megteszi, a többit úgyis megtudjátok a bejegyzésekből:) Jó szórakozást!^^

2015. április 12., vasárnap

Barátság, szerelem, szecesszió - képekben

Sziasztok!:)
És íme Zenta, Szabadka, illetve a Palicsi-tó képekben, remélem tetszeni fognak:


A Palicsi-tó


A zentai csata emlékére


1696 kilométerre Szentpétervártól, 9141 kilométerre Tokiótól...


... illetve 1640 kilométerre Moszkvától, 213 kilométerre Debrecentől, légvonalban


A Szent Antal-templom


Jázmin alkotott:D


Zenta madártávlatból



Jázmin nagyon alkotott:D


Kísérleteztünk


Szabadka, Városháza...


... ami egy szecessziós épület


A zsinagóga...


... ami ugyancsak egy szecessziós épület


Falfestmény az iskola étkezőjében


A hatalmas szabadkai Városháza







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése