Bemutatkozás és a blogról

Üdv mindenkinek, aki erre a blogra tévedt!:)
Már korábban írtam (vagy próbálkoztam írni) blogokat, de nemigen jött össze. A legelsők körülbelül 1-2 bejegyzést kaptak, aztán megfeledkeztem róluk, vagy nem akartam tovább foglalkozni velük. Ezután baráti segítséggel sikerült létrehoznom egy saját blogot, amely a horyronie.webnode.hu volt. Voltak pillanatok, amikor sokan látogatták, írtam jó pár bejegyzést, csak az utóbbi időkben közbejött pár bökkenő:
az első és legfontosabb problémám az iskola volt. Néha a rengeteg tanulás mellett arra sem volt időm, hogy a kutyámat megetessem (ilyenkor érkezett meg apa segítsége, aki nagylelkűen bár, de morogva gondoskodott szegény állatról), nemhogy még blogot írjak.
a második probléma pedig az volt, hogy a blogot ellepték a külföldiek. Több külföldi látogatta az oldalt, mint magyar, így nem láttam értelmét az oldal folytatásának. Ráadásul a ritka bejegyzések miatt kevesen nézték az oldalt (azok is többnyire kínaiak vagy amerikaiak voltak), így úgy döntöttem, befejezem azt a blogot, és egy újat kezdek. Egy kicsit komolyabb oldalra gondoltam, így döntöttem e mellett.
A blogon többnyire az életem megosztásra való pillanatait fogom kiírni, illetve a története(i)met.
Azt hiszem, bemutatkozásnak ez megteszi, a többit úgyis megtudjátok a bejegyzésekből:) Jó szórakozást!^^

2015. február 1., vasárnap

Matekóra szösszenetek 2.

Sziasztok!:)
Összegyűlt egy adag matekóra szösszenet, jó szórakozást hozzá!:)

Brigi szemüveges lett, bejön a tanár, Brigi megszólal:
- Tanárnéni, szemüvegben okosabbnak tűnök?
- Hát, hogyha nem szólalsz meg, esetleg...

Brigi túlozva:
- Ezt mondtam tíz perce!
Tanár:
- Ha olyan gyorsan telt volna az idő, hogy te tíz perce mondtad volna, már rég kicsengettek volna.
Csaba:
- Ki is csengettek.
- Lehet, hogy valakinek csengettek, de hogy nem kicsengettek, az biztos - válaszolta a tanár.
- Nekem lecsengettek - jegyezte meg Bence.

- Ez a legrosszabb az egész minden világon!

Tanár kivetíti a feladatokat, amiket képekkel is illusztrál. Egyik képen felirat: "trogerizmus.blog.hu"

Tanár mondja, hogy a feladat melyik részét csináljuk:
- Á rész!
Bence:
- Árész? Az egy görög isten!

Évek óta kinevezték a többiek az egyik osztálytársunkat állandó hetesnek, aki azonban nem vállalja ezt. Gyakoroljuk a kombinatorikát, tanár mondja:
- Kiválasztok egy hetest...
Bence:
- Dankó.

Tanár:
- Amúgy itt számít a sorrend, mert nem mindegy, hogy kapus vagy, vagy csatár.
Körülbelül az összes lány:
- Nekem mindegy.

Bence:
- Bella, te fogytál?
Bella boldogan:
- Látszik?
- Nem.

Bence lassan a nyakába rakja a lábát, tanár rászól:
- Bence, magasabbra nem tudod rakni a lábad?
- De... - magasabbra teszi, tanár döbbenten néz, Bence teljes nyugalommal folytatja - nyújtok.

Brigi Bencének:
- Tök jó a pulcsid, az uncsimnak is ilyen van. De ő lány.
- Lehet, hogy meleg. Mondjuk én is az vagyok.
Oké...

Brigi felháborodottan:
- Rá van írva, hogy "Top 100", erre kiderül, hogy csak 85 darabos!
Bence:
- Rád is lehetne írni azt, hogy "Top Ész"...

Bence megy a mosdóba:
- Kezet kell fognom az elnökkel.

Briginek szülinapja van, kapott egy plüsst, amit az asztalon tartott. Bejött a tanár:
- Tedd el azt a szőrmókot az asztalról.
- De akkor sírni fog!

A teremben fehér víz folyik a csapból, Csaba várja, hogy elszíntelenedjen, Brigi nézi, mit csinál.
Csaba:
- Szar ez a víz.
Brigi:
- Ja, az víz? Azt hittem, limonádé!

Ákos Csaba szőlőzsírjára:
- Ezzel írhatnék a táblára. Olyan, mint a kréta.
Tanár:
- De ne írj már vele.
Ákos folytatja:
- Ez egy örök érvényű tampon. Sose kell cserélni.

Brigi kimegy, hamarosan bejön:
- Istenem, annyian vannak a lánybudiban!
Tanár nem szólt semmit.

Ákos:
- Amúgy komolyan azt hiszik, hogy én érettségi után leülök, és azon fogok gondolkodni, hogy mennyi a valószínűsége annak, hogy a piros helyett a kék zoknit veszem fel?

- Felhúzom ezt a hat vonalat...

Az igazgató a földrajztanár, és állandóan azt hangoztatja, hogy olvassunk újságot.
Matektanár:
- Biztos mindenki látott már újságot. Aki nem, annak meg ideje egyet kinyitni.
Petra:
- Kezdi ő is...

- Fokkal egy fokkal nehezebb.

- Hogyan tudjuk ebből kiszámolni?
- Sehogy.

Brigi:
- Nem úgy kell, hogy...
Tanár:
- Brigi, te inkább maradj csendben.

Brigi:
- Valaki megáld engem 5 forinttal?

Tanár rászól Brigire:
- Brigi!
- Meg se szólaltam!
- Meg se szólalt! - mondta Bence is.
Tényleg nem szólalt meg.
Tanár:
- Nem baj, most már mindenért ő a hibás.

Egy hétig nem volt tanár, reménykedtünk, hogy továbbra sincs, de sajnos láttuk. Petra:
- Ne legyen már. Legyen csak hallucináció, hogy láttuk.

Bence:
- Jobban tetszik már lenni?
Tanár:
- Nem.
- Akkor miért tetszett jönni?

Bella:
- Tanárnő, én amúgy nem szeretek a táblánál dolgozni, mert irritálja a kezemet a kréta.
Tanár Brigire nézve:
- Én meg nem mondom meg, minket ki irritál.
Brigi felháborodottan:
- .... Köszönöm tanárnő, ez most nagyon jól esett! Így fogok én ötöst írni!
Tanár:
- Ez most a vicc? Nagyon megijesztettél minket.
Brigi:
- Most megsértődtem.

Tanár Daninak:
- Úgy látom, tavaly óta nem tanultál meg átlagot számolni.

Brigi:
- De tanárnő, a fiúkat minden egyes órán el tetszik ültetni.
Tanár:
- Téged meg a szekrénybe kellene ültetni, hogy csend legyen.

Tanár:
- Ezt a képletet szerintem felesleges leírni, mert úgyse értene belőle senki semmit.
Biztató.

Tanár:
- Brigi, szoktál néha matekozni tesóddal?
- Nem.
- Látszik.

Ákos:
- Mindig Pókát tetszik lebaszni... leszidni.

Bence:
- Brigi, te szerintem ilyen izé legyél... aki a műsorokban nevet.

- Ezért Cili Hedviget...
- Gabit,
- Három...
- Kettőt.

Brigi:
- Tanárnő, nekem muszáj dolgoznom az órán?
- Igen.
- Pedig úgy színeznék!

- A hat egész kétharmad az hány harmad?
- Sok.

Cím: Másodfokú egyenletre visszavezethető feladat.
Brigi pár perc múlva:
- Ez már az az algoritmus?
Logaritmusra gondolt.

Bejön a tanár, bezárná az ajtót, Bence:
- Ne tessék már bezárni, olyan Buenos Aires van.