Év elején Ildikónéni előadta, hogy a nyolcadikról megmaradt kb. 150 ezer forintot szeretné felhasználni egy csak az osztály nyolcosztályos felét érintő kirándulásra. Mondta, hogy egy hétvégét szeretne rááldozni, és kérdezte, hova menjünk. Én felajánlottam, hogy menjünk Hajdúszoboszlóra, úgyis régen voltam már ott (két éve:D), Ildikónéni mondta, hogy jáú, akkor menjünk. Ez a hétvége szeptember 27-28. volt. A 17 főből mentünk tízen, de nem is volt olyan nagy baj, hogy csak annyian voltunk, kellemes kis családias hangulat volt a kirándulás alatt.
Szombat délelőtt találkoztunk a vasútállomáson, majd felszálltunk a vonatra, és indultunk Hajdúszoboszlóra. Én a fél utat azzal töltöttem, hogy képeket küldözgettem a vonatról, meg beszélgettem, arra ocsúdtam fel, hogy Debrecennél járunk. Mögöttem ült Ildikónéni és Zsuzsanéni (kísérőtanár), rájuk néztem, hogy szedelőzködnek-e már. Semmi. Mondom, akkor nincs baj, még van idő Hajdúszoboszlóig, mert tudtam, hogy Debrecen után jön, csak arra nem emlékeztem, hogy rögtön, vagy van még köztük egy állomás. Osztálytársam megjegyezte, hogy még kb. 5 perc, és ott leszünk, mondom, akkor oké, még ráérünk. Nem mondtak be semmit, szóval mindenki abban a hitben volt, hogy van még időnk. Fél percen belül megállt a vonat. Hol a pokolban vagyunk? Kinézek az ablakon, hogy megnézzem, nem látom az állomás tábláját. Írok Petrának, hogy hol vagyunk, ő a helymeghatározó használatát javasolta. Hátranéztem, Ildikónéniék beszélgettek, és a felszállókat mustrálták. Mondom, akkor csak nem Hajdúszoboszlón vagyunk, szóltak volna, hogy le kell szállni, nem? Egy néni odament Ildikónénihez, és kijelentette, hogy ő ott ül. Ildikónéni a jegyeket vizsgálta, igen, minden egyezett, így kijelentette:
- Biztos kétszer adták el!
Végszóra elindult a vonat, én rosszat sejtve tapadtam a vonat ablakára... a következő pillanatban pedig azt láttam, hogy a "Hajdúszoboszló" felirat elsuhan a szemem előtt. Sokk, lefagyott a Windows, újraindítás.
- Ildikónéniiiiiiiiiiiiiiiiiiiii.... - fordulok hátra.
- Igen, Dorka?
- Itt kellett volna leszállni....
Ofő döbbenten felnéz:
- Ne szívassál!
A következő pillanatban aztán ő is rádöbbent, hogy nagyon csúnyán benézték az utat.
Felállunk, mostmilesz, húzzukmegavészféket, megbüntetakalauz...
- Püspökladány következik ... - hallatszott a bemondóból.
Anyád, bezzeg Hajdúszoboszlót nem mondtad be...
Letelepedtünk a maradék ülésre, és röhögve elmeséltem Petrának az esetet, írtam egy e-mailt apának is. Az a húsz perc Püspökladányig eltelt, leszálltunk, szétnéztük.
- Járt már valaki Püspökladányban?
Nem, senki. Hát, most legalább a vasútállomást láthatjuk.
Hajdúszoboszló felé a vonat fél óra múlva fog jönni, jobb ötlet híján átsétáltunk a büfés részre, Ildikónéniék ittak egy kávét, mi pedig beszélgettünk, hogy milyen szerencsétlenek vagyunk. A következő pillanatban aztán megjelent egy biciklis férfi, gyerekkel a háta mögött. Neki háttal állt Ákos, előtte két táska és Brigi bőröndje, vele szemben Ildikónéni, két oldalt pedig a többiek. A férfi megállt, fél lábbal leszállt a bicikliről, ofő szólt Ákosnak, hogy menjen arrébb. Ákos arrébb lépett, táskák továbbra is az út közepén. Ildikónéni elhúzta Brigi bőröndjét, Ákos pedig a két hátizsákot. A pasi lassan tovább indult, megtett három lépést, hátranézett, megállt, majd a következő pillanatban, fél lábbal a földön elkezdett ordítani. Szidta Ákost, kérdezte, hogy min röhög (meg se szólalt), Ákos mondta, hogy ő nem csinált semmit, erre a férfi már készült megfordulni. Ofő beugrott Ákos és a férfi közé, Zsuzsanéni is előrelépett, hatszázszor bocsánatot kért, majd a férfi végezetül, káromkodva továbbment.
Ákos csak állt, nézett, kérdezte:
- Most mi van?
- Majdnem megvertek - válaszoltuk enyhe sokkban.
- És?
Ja, jó, ha neked nem baj, nekem se:D
- Úgyse vert volna meg... - jegyezte még meg Ákos.
- Sose tudhatod - válaszolta Ildikónéni.
Végül megérkezett a vonat is, és egy órás késéssel elértük Hajdúszoboszlót. Én vezettem a társaságot a szállásra, ami rendezett és tiszta volt, egy problémám volt vele, hogy kicsi volt, illetve hogy nem volt jó kaja.
Délután várost néztünk, visszafele Dórival vettünk könyvet, majd pihentünk. Ötkor volt vacsora, mert hatkor mentünk az éjszakai fürdőzésre.
Lementünk az étkezőbe, pár percet vártunk, mikor meghozták a levest: kelkáposztaleves. Dorka ránéz, megállapítja, hogy fúj, lefotózza, elküldi a képet Petrának, Petra is megállapítja, hogy fúj, majd Dorka szépen nézi, ahogy a többiek több-kevesebb sikerrel esznek belőle. A tanárok megették, én még a kanalamat se tettem bele. Mikor Ildikónéni megjegyezte, hogy legalább kóstoljam meg, én teljes nyugalommal válaszoltam:
- Feleslegesen nem koszolom be a kanalat.
Csaba annyit evett belőle, mint én, csak ő belerakta a kanalát a levesbe. A pincérnő pedig nagyon csúnya, szúrós pillantásokat vetett rám...
A második elméletileg sertésoldalas volt spagettivel, gyakorlatilag: hús, azon valami szósz, azon gomba, mellette spagettitészta. Én megettem a tésztát, és ez volt a vacsorám...
A strand jó volt, szép volt, mindent kipróbáltunk, amit lehetett, szaunáztunk is, teljesen megérte a pénzt, sokat beszélgettem Dórival is. Mi voltunk az utolsók, akik elhagyták a terepet háromnegyed tíz körül. Mikor visszamentünk a szállásra, Dórival megbeszéltük, hogy megvárjuk az éjfélt, mert Dóri anyukájának másnap volt a születésnapja, és fel akarta köszönteni.
Éjfél, Dóri:
- Legyek olyan köcsög, hogy felébresszem anyámat?
- Ha én fent maradtam veled, akkor fel is ébreszted... - válaszoltam morcosan, álmosan.
Felköszöntötte, majd aludtunk. Kicsit hűvös volt az éjszaka, mert a szálláson nem volt fűtés, de túléltük.
Másnap, a vacsorához képest ehetőbb reggeli után aztán elindultunk a vasútállomásra, hogy engem felrakjanak egy vonatra, mert míg az osztály és a tanárok beugrottak Debrecenbe, addig én hazamentem, mert nem is volt kedvem plázázni, meg tanulni is kellett. Nem bántam meg, mivel a Páva nevű vonattal mentem, ami valami hihetetlenül szép, jó és kényelmes volt. Eldöntöttem, hogy az a kedvenc vonatom, nagyon tetszett. Hazaértem, aztán mentem tanulni, a többiek pedig 5 órával később érkeztek meg, addigra pedig már be is fejeztem a házimat is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése