Bemutatkozás és a blogról

Üdv mindenkinek, aki erre a blogra tévedt!:)
Már korábban írtam (vagy próbálkoztam írni) blogokat, de nemigen jött össze. A legelsők körülbelül 1-2 bejegyzést kaptak, aztán megfeledkeztem róluk, vagy nem akartam tovább foglalkozni velük. Ezután baráti segítséggel sikerült létrehoznom egy saját blogot, amely a horyronie.webnode.hu volt. Voltak pillanatok, amikor sokan látogatták, írtam jó pár bejegyzést, csak az utóbbi időkben közbejött pár bökkenő:
az első és legfontosabb problémám az iskola volt. Néha a rengeteg tanulás mellett arra sem volt időm, hogy a kutyámat megetessem (ilyenkor érkezett meg apa segítsége, aki nagylelkűen bár, de morogva gondoskodott szegény állatról), nemhogy még blogot írjak.
a második probléma pedig az volt, hogy a blogot ellepték a külföldiek. Több külföldi látogatta az oldalt, mint magyar, így nem láttam értelmét az oldal folytatásának. Ráadásul a ritka bejegyzések miatt kevesen nézték az oldalt (azok is többnyire kínaiak vagy amerikaiak voltak), így úgy döntöttem, befejezem azt a blogot, és egy újat kezdek. Egy kicsit komolyabb oldalra gondoltam, így döntöttem e mellett.
A blogon többnyire az életem megosztásra való pillanatait fogom kiírni, illetve a története(i)met.
Azt hiszem, bemutatkozásnak ez megteszi, a többit úgyis megtudjátok a bejegyzésekből:) Jó szórakozást!^^

2016. április 12., kedd

Vannak olyan helyzetek, amikor nem tudjuk, sírjunk vagy nevessünk

Sziasztok!:)
Elnézést kérek az átlagos Gintama-címek hosszúságához hasonló címért, de ezt az esetet nem tudom máshogy leírni.
Valószínűleg nem minden emberrel esik meg az a csoda, hogy autó brummogásra ébred. Kivéve akkor, ha autószerelő a szomszédja, azért néha keltem már bontott autó csörömpölésére, vagy fapakolásra. Először nem is foglalkoztam a dologgal, de amikor a szomszéd kutyája elkezdett ugatni, majd az autó visítva brummogni, kipattantak a szemeim, és megnéztem a telefonomat, mégis hány óra van? 3:47 perc. Na, itt rögtön rájöttem, hogy nem a szomszéd, azért ennyire még ők sem a munka megszállottjai. Nyitom az ablakot, mégis hol erőszakoskodnak szegény kocsival? Ekkorra már apa is megjelent mögöttem, aki rögtön kiszúrta, hogy hol máshol kell brummogtatni az autót, ha nem a kapunk előtt? Mire én kiértem a konyhába, addigra apa már ki is rohant, hogy megérdeklődje, ugyan mi okból szórakozik más kapujában emberünk?
Két perc se telik el, jön vissza: hívjuk azonnal a rendőrséget, belementek a kapunkba, és tiszta részegek.
Na, itt keltünk fel anyával úgy igazán, apa ment is vissza, hogy felmérje a károkat, és megérdeklődje, mégis hogy a francba sikerült a város egyik legcsendesebb, legkihaltabb, legegyenesebb útszakaszán belemenni egy út széli kapuba?
Miközben anya a rendőrséget hívta, apa megállapította, hogy cseppet sem józan barátaink kitörték a ház előtti kicsi, félméteres oszlopokat is (amiket direkt azért csinált apa, hogy ne álljanak be elénk, mert már untuk, hogy a kerítésünk előtti kavicsos részt használják parkolónak), erre fel is hívta a figyelmüket, mire a közlékenyebb barátunk kijelentette, nem probléma, ő megcsinálja! Majd megfogta az egyik kis rudat, és visszadugta a földbe. Fejjel lefelé. Egy másikat meg letört. Mikor apa kijelentette, hogy kihívtuk a rendőrséget, a másik, a csendesebbik, fogta magát, és elszaladt.
Míg a rendőrségre vártunk, emberünk előadta, mi történt: ő tolta az úton az autót, az egyik szomszéd segített neki (ő szaladt el), de hirtelen valaki hátulról beléjük hajtott, és feltolta őket a kapunkba.
Na, ha valóban így történt (francokat történt így, max. álmában), akkor hol a másik autó? Az elhajtott. De ugyan már, még ha el is hisszük ezt a történetet (nem), akkor azt árulja már, hogy lehet az, hogy az autó eleje totálkáros, a hátulja viszont egyben van? Na, ezt nem tudja.
Aztán azt mondta, hogy ő csengetett, hogy segítsünk neki. Nincs is csengőnk. De lehet, a brummogtatásra gondolt.
Közben a kerítés felett is benyúlkált, mire Ronie gondolt egyet, és felugrott, emberünk pedig elkezdett jajgatni, hogy a kutya kiharapott egy cafatot a karjából! Apa szétnéz: Hol a cafat? Hol a vér? Emberünk helyesbít: Csak megkarcolt. Hozzá se ért.
Na, szegény kutya száműzve lett a garázsba, hogy a kiérkező rendőröket ne zavarja a munkában. Közben emberünk gondolt egyet, beszállt az autóba aludni. Mire kijöttek a rendőrök, már az igazak álmát aludta, ezt a rendőrök meg is örökítették. Nem kelt fel se a kopogtatásra, se arra, hogy kinyitották a kocsi ajtaját, se az erélyes "JÓ REGGELT!" felkiáltásra se. Irigylem az alvókáját.
No, előadta a rendőröknek is a történetet: Tolta az autót a feleségével, a kocsi is a feleségéé. Apa mondta, hogy az előbb még szomszédot mondott. Ekkor helyesbít az ember, hogy ő nem is mondta, hogy volt vele valaki, ne hazudjunk.
A helyszínelés közben érdekes dolgok derültek ki:
Emberünk kb. 40 méteres féknyommal tudott csak megállni, de így is behorpasztotta a kaput (még jó, hogy rohadt erős kerítést csinált apa, különben bejött volna az udvarra is). Biztos betartotta a sebességkorlátozást:)
A kocsinak legalább négy tulajdonosa van, amit az adásvételi szerződésekkel is tudott bizonyítani.
Maga az emberünk is négy különböző néven mutatkozott be, a megtalált személyi igazolványát pedig a három rendőr egyszerre vizsgálta, hogy biztosan ő van-e a képen?
A rendszámtáblát kb. tíz méterrel arrébb lévő bokrunknál találták meg.
A szomszédok mindent hallottak és láttak, mégse jöttek ki vallomást tenni a rendőröknek.
Apa csinálhat egy új kaput.
Emberünk felajánlotta, hogy ha nem hívtuk volna ki a rendőrséget, adott volna száz forintot. Majd helyesbített, hogy százezret.
A rendőrség és az autómentő is ismerte már a fickót.
Emberünk, mikor rádöbbent szorult helyzetére, magához vett a hátsó ülésről egy plédet és egy zacskó pelenkát, és kijelentette, hogy nem teszi vissza, neki erre szüksége van rá, meg amúgy is, vagy mi, vagy a rendőrök fogják lenyúlni. Szerintem minden ember egy zacskó pelenkára vágyik titkon.
A rendőrök amúgy nagyon rendesek voltak, le a kalappal előttük.
Kell egy olyan zseblámpa, mint ami a rendőröknek van.

Bementem azért magyarra meg matekra, de utána szóltam az ofőnek, hogy hazajövök aludni, mert a suliban nem lenne kényelmes. Aludtam még egy órát, de így se vagyok toppon.
Az meg már csak hab a tortán volt, hogy anya elejtette és összetörte a telefonját, így amikor apa felhívta, hogy most kapott levelet, hogy be akarják szüntetni a vállalkozását, a szám nem volt kapcsolható:') De legalább a papírjai átnézése közben megtalálta a hetekkel ezelőtt keresett ballagási fotóit és a szakmunkásvizsgája szóbeli tételeit xdDDDDDDDDDDD

Nem tudom, mi lesz ebből, de jó hétnek nézünk elébe, úgy érzem:')

2016. március 13., vasárnap

Törióra és magyarfakt szösszenetek

Sziasztok!:)

Most a két kedvenc órámról hoznék pár szösszenetet: a töriről és a magyarfaktról. Már annyira unom mindkettőt, hogy fanfictiont szoktam írni a szösszeneteken kívül...

Kezdjük is a magyarfakttal, ahol megtudtuk, hogy a Biblia a legfontosabb irodalmi mű, de nem Kis Pista vagy Nagy Jóska írta, hanem sokan, és eszkimónyelven és eszperantó nyelven is olvasható. Ezen kívül jó, ha tudjuk, hogy volt Ádám, Éva és Anyámkínja.
Kedvencem, amikor a tanár elakad és nem tudja, mit is akart kihozni abból, amit elkezdett: Mit is akartam ezzel kapcsolatban mondani?
Aztán magyaráz tovább...
Vagy kitér valamerre, és visszatér: Ott jártam... ja, jó, ok.
Tök jól elbeszélget magával.

Az anyámkínja mellesleg nála valami berögződés, mert elég gyakran szóba kerül: Eljössz hozzám, beszélgetsz velem meg anyámkínja...

Aztán mutatja a PowerPoint akármit, amit a netről szedett: Itt van Dávid egyébként, ha érdekel.

Másik kedvencem, 23. zsoltár... Eszébe jutott, hogy az rohadtul fontos, és már kereste is, mert "csináltam hozzá ilyen izét is!". Majd előjött a kép: egy beduin pásztor legelteti a nyáját, előtte birkanyáj, a képen pedig a zsoltár szövege.
Egyik srác kérdezi: Ez tanár úr?
Tanár: Persze! Kimentem a Hortobágyra, beöltöztem ilyen izének, és csináltam ilyen izét.

Megtudtuk azt is, hogy Szent Pál egy fejvadász volt, Szent Bertalant meg elevenen megnyúzták a pogányok.

A tékozló fiú története: Nyugodtan csinálj rosszat, majd apád segít... vagy anyád.

Petra írja az angol fogalmazását: Ó, de hülye vagyok...
Én: Tudom...
*Csúnyán felnéz*
Folytatom: ... de azért szeretlek:3

A magyarfakt arra is jó, hogy megtudtuk, az emelt szintű érettségik nagy része szívatás, illetve azt is, hogy a tanár nem egy nagy életrajz-fan.

Magyarázás közben: De nem is az a lényeg, hogy Szendrey Júliának rövid volt a haja vagy sem...

Walter von der Vogelweide neve nagyon ijesztő volt.

Danténál: az olasz az nagyon durva, illetve volt, hogy csak úgy hivatkozott rá, hogy "a jó öreg Dante", aki Beatricét nem merte megszólítani, ezért felsült.

Ez nem tudom, mi volt, de szerintem nem is baj: Itt van egy ilyen... szóval... csak jobb látványvilággal.

Bölcsesség lvl magyarfakt: Hülyék mindig is voltak, vannak és lesznek.

Azt is megtudtuk, hogy Dante depressziós volt, csak akkor még nem ismerték ezt a kifejezést, így ahelyett, hogy azt írta volna, hogy "Depressziós vagyok", eltévedt egy sötét erdőben az emberélet útjának felén. A tanár szerint ugyanis "Dante biztos nem járt az erdőben, vagy ha járt is, biztos nem éjszaka, vagy ha éjszaka is, biztosan nem tévedt el". Amúgy nem is fontos, ki milyen erdőben és hova dzsalt...

Aztán arról beszéltünk, hogy egy "Nádasdy Ádám nevű fickó" is lefordította az Isteni színjátékot, csak ő az érthetőségre törekedett, nem pedig a rímelhelyezésen, mint Babits. Aki viszont élvezkedni akar a rímeken, annak a Babits-féle verziót ajánlja...

Paolo és Francesca történetére: ejnye, ejnye, nem szabad lett ezt volna...

Balladai homály található a következő művekben: Ágnes asszony, Anyámkínja

"Ezt mindenki tudja... az is, aki nálam okosabb... vagyis mindenki."

Villon korában Franciaország rohadtul le van maradva.

Másik Petra, nem az én Petrám Villonról: Nem halt meg végül.
Tanár Villon haláláról: nem tudni mi lett vele... lehet, hogy valami bűntény miatt végül csak felkötötték, mert elegük lett belőle.

Tanár: Nem sok ember van, aki érti a középkori tolvajnyelvet.

Villon egy strici volt.

A középkor aszkéziséről: Megyek és ostorozom a hátam, amíg fel nem vérzik a csontig.

A tanár egy szonettkoszorú címén gondolkodik: Aminek az a címe, hogy... Majd eszembe jut,
Hát, nem jutott...

Töri

Fogalmakat kellett megmagyarázni, Dani: Antant... az egy katonai szövetség volt...
Tanár közbevág: Kevés!
Dani felháborodva: Meg tetszik várni, hogy befejezzem!?

Farsang: Tanár úr beöltözik valakinek? Valami történelmi személyiségnek?

Brigi: Tanár úr szeret minket? Mi nagyon szeretjük tanár urat!

Tanár: Meg tudják mondani, miért ezt választották? Nincs benne a könyvben, de józan paraszti ésszel ki lehet következtetni.

A tanár egy történelmi korra volt kíváncsi: 18. század?
Bella: Romantika?
Tanár: Nem, nem romantikázunk.
Bence: Azt majd este.

Brigi II. Józsefre: Nem neki volt a fia Ferenc József? Akkor kinek volt a fia?
Bence: Az apjának a fia.

1848 után következett a második világháború kora.

Ákos fasiszták helyett faszistákat mondott. Tanár: Nehogy átírjuk már a történelmet!

Brigi és Bence felírták a táblára, hogy szeretik a tanárt, a töri a legjobb tantárgy, szívecskék, ilyenek... Tanár bejön, gyorsan letörli, ők üvöltenek, hogy ne tegye.
Brigi végül: Most bele tetszett marni a szívembe!

Bence: Tanár úr tud angolul?
Tanár: gőgicsélni.

Köztes Európa: elég hülye fogalom, szó se róla

Bence az érettségivel kapcsolatban: És akkor tanár úr belekérdezhet, hogy kik azok a barbárok?
Tanár: Én igen.
Bence: De ne kérdezzen már.

Tanár: Milyen ember az europid?
Brigi: Sötét bőrű...

Brigi: Kr. e. V. században a magyarok eltűntek a történelmi helyszínről.

Tanár kérdezi, honnan ismerhetjük meg a magyarok történelmét, és ki írta?
Petra: Gesta Hungarorum
Én: Anonymus
Ketten összehozzuk a kettest...

Tanár az esszékről: Az egyik olyan hosszú volt, mint Illyés Gyula 77 magyar népmeséje, a másik meg olyan rövid, hogy amint elkezdtem, már vége is volt.

Ennyi voltam mára, sziasztok *>*


Ennek a bejegyzésnek az elolvasásáért jár az arany retek:')

2016. február 29., hétfő

Pár szó az oktatásról

Sziasztok!:)

Régen jelentkeztem, tudom. Ennek oka leginkább az, hogy nem igazán volt időm, ha meg esetleg mégis, akkor vagy kedvem nem volt, vagy ihletem.
De ez a mai nap megihletett engem. A téma adott: az oktatás.

Mivel már tizenegy éve ennek az oktatásnak a része vagyok, láttam és megéltem már jó pár dolgot. Nemcsak a saját dolgaimat látom, hanem a többi diákét és a tanárokét is. Ezekből pedig egyértelműen egy dolgot lehet leszűrni: mindenki, aki manapság az oktatásban részt vesz, egyszerűen túl van terhelve.
Most jöhetnek az olyan megjegyzések, hogy "persze, csak annyi a dolgotok, hogy tanuljatok", "ott a nyári szünet", "majd ha dolgozni kezdtek, meglátjátok", és a többi. Az ilyen véleményektől pedig egyszerűen kinyílik a bicska a kezemben. Aki ilyeneket mond vagy ír, annak van a rokonságában tanuló gyerek? Van olyan ismerőse, aki iskolában dolgozik?
Változik az idő, egyszerűen évről-évre nő a tananyag mennyisége, az elvárási szint emelkedik, olyannyira, hogy azt már nem lehet követni. Az iskola már nem a tanulásról szól, hanem a feszültségről.

Amikor én kezdtem az iskolát, kevesebb, mint egy év alatt megtanítottak írni-olvasni és számolni. Harmadik-negyedik osztályban már ismertem a szorzótáblát, egyszerűbb, szöveges feladatokat meg tudtam oldani, ismertem a körülöttem lévő dolgokat, viszonylag helyesen tudtam már írni, folyékonyan olvastam. A nagyszüleim és a szüleim ettől jóval lassabban sajátították el a dolgokat, ami nekik 3-4 év volt, az nekünk 2-3.
Osztályfőnöki órán egy harmadikos osztály termében vagyunk, mert nincs szabad termünk. Itt gyakran szoktam olvasgatni, miket tanulnak a gyerekek, megnézegetem a könyveiket, füzeteiket, hogy tudnak írni, rajzolni. Az eredmény megdöbbentő. Egy harmadik osztályos gyerek nem tud folyékonyan írni. A kézírásuk darabos, az ebben a korban megszokott, kerek, gyermeteg betűk nem léteznek. A helyesírásuk pedig csapnivaló, másolni se tudnak (a címekből kihagynak betűket, az írókat kisbetűvel írják). De miért is van ez? Mert manapság már első osztályban kevesebb, mint fél év alatt meg akarják tanítani a gyerekeket írni.
Az egyik legdöbbenetesebb dolog pedig, amit láttam, az, hogy harmadikban Petőfi életét veszik a gyerekek. Persze nem olyan részletesen, mint később, vagy középiskolában, de akkor is érdekes volt, főleg, hogy én ötödikben vagy hatodikban hallottam először Petőfiről, és akkor is csak pár versét, illetve a János Vitézt kellett ismernünk, nem pedig az életrajzát...

Ötödiktől kezdve nyolcosztályos gimnáziumba járok, ami azt jelenti, hogy ötödiktől kezdve középiskolásnak számítok. Ez a hat év, amit a gimnáziumban eddig töltöttem, egyszerre volt jó és rossz. Volt olyan, hogy úgy éreztem, már nem bírom tovább, de mégis átvészeltem azokat, amik velem történtek, és büszke vagyok arra, hogy 10 éve, minden év végén kitűnő lettem - most pedig azért küzdök, hogy ez így maradjon idén és jövőre is, és egy erős érettségit írjak. Amikkel nem is lenne probléma, ha nem görgetnének folyamatosan újabb és újabb akadályokat az oktatás útjába.

Ötödikben és hatodikban még viszonylag nyugodt éveim voltak, hetediktől aztán folyamatosan, minden évben kaptunk valamit: hetedikben félévkor kitalálta az iskola vezetősége a hetedikes vizsgát magyarból, matekból, angolból és töriből - a vizsgára való készülés miatt pedig mind a négy tantárgy haladásából vissza kellett vennünk, mert ez alapján ugyanott kellett abbahagynia a három osztálynak a tanévet. Ezzel a vizsgával igazából semmi probléma nem lett volna, hogyha az egyik osztály matektanára, aki összeállította a vizsgára való matekfeladatsort, nem csalt volna: a másik két osztálynak más információkat adott ki, mint amik a vizsgában voltak, a saját osztályával pedig nyugodtan, magukat a feladatokat gyakoroltatta be.
Nyolcadikban a vezetőség folytatta a szívató-hadjáratot: kitalálták, hogy osztályozzák a kompetenciát, hogy rendesen oldjuk meg őket, és emeljük az iskola színvonalát. Ha ez nem volna elég, előtte még a mi osztályunkat nevezték ki egyfajta "próbakompetencia" megírására, ami azt jelentette, hogy hatféle feladatlapot oldott meg az osztály, mintha a kompetenciát írtuk volna meg, tesztelve, hogy mennyire megoldhatóak egy nyolcadikos diák számára.
Kilencedikben, mivel az osztály fele másik iskolába ment át, összevontak minket a négyosztályos gimnáziummal. Ennek következtében a mi felünk is négyosztályos lett, de továbbra is nyolcosztályos tanmenet szerint haladunk, és csak az órák felében találkozunk a másik felünkkel. Osztályközösség építése megvan.
Ekkoriban már elkezdődött az óraszám brutális megnövelése, úgyhogy már akkor is éreztük a törődést.
Aztán tizedikben, "nevelési célzattal" megkaptuk az igazgatónkat földrajztanárnak, aki miatt nemes egyszerűséggel meggyűlöltem a földrajzot.
Idén pedig jött a hír: mire odakerülök, hogy érettségizni fogok, egy más érettségi rendszerben fogom ezt megtenni. Emellett pedig, hogy meglegyen a minimum 35 óránk egy héten, legalább két faktot kellett felvennünk, lyukas óránk nincs, és van, hogy hét órától délután fél négyig ülünk az iskolapadban, aztán megyünk haza: tanulni. Arról, hogy a helyesírási szabályzat is megváltozott, már ne is beszéljünk...

Engem nem zavar az, hogy a "diákságom legszebb éveit" iskolapadban és itthon tanulva kell töltenem - már hozzászoktam. De az mélységesen felháborít, hogy öt éven keresztül egy bizonyos, évek óta meglévő érettségi rendszer alapján készítettek fel, most pedig, az utolsó két évben, mindenféle ok nélkül megváltoztatták ezt.
Nem érdekel, hogy heti 35 órát vagyok az iskolában, és itthon minden nap minimum három órákat tanulok, hétvégente ennek dupláját vagy tripláját... csak le tudjak érettségizni.
Miért van az, hogy tíz évig elfogadható volt, hogy a történelem atlaszban van kronológiai táblázat, most pedig, egyik évről a másikra kiveszik - a térképeken található összes évszámmal együtt?
Mert még ha csak történelmet tanulnék, akkor nem zavarna, meg lehet tanulni az évszámokat és a könyveket, de az, hogy van még rajta kívül 4 érettségi tantárgy, és 10 másik, amire hétről-hétre készülni kell, kicsit soknak érzem.
Nem zavar, hogy sok órám van - de az már igen, hogy olyan tantárgyakat kell tanulnom az utolsó két évemben, mint az etika, a művtöri, az ének vagy a fizika, amelyeknek semmi hasznuk nem lesz az életemben. Mert nem hiszem, hogy attól leszek etikus vagy empatikus ember, hogy ismerem az etika és az empátia fogalmát, kétlem, hogy valaha is hasznomra lesz a kupolák fejlődése, vagy az, hogy tudom, mi az a C-dúr (nem, nem tudom), esetleg az, hogy fizikán már hetek óta rajzolunk VALAMIT, amiről azt se tudjuk, mi.

A tanáraink is túl vannak terhelve, és ezt mi, diákok tudjuk a legjobban, mert mi vagyunk velük napközben, látjuk rajtuk, hogy fáradtak, hogy már nekik sincs kedvük itt lenni, de muszáj.
Egyre kevesebb ember jelentkezik tanárképzésre - vajon miért?
Ők nem több fizetést szeretnének - csak kevesebb óraszámot, hogy fel tudjanak készülni rájuk.
Aki pedig azt mondja, hogy milyen könnyű a tanárok és a diákok élete: csak egyetlen egy hétre üljön be az iskolapadba, vagy álljon a katedrára, és tanulja vagy tanítsa végig azt a hetet. Meg fogja látni, hogy rengeteget változott az oktatás azóta, hogy ő elvégezte az iskolát, és jóval többet követelnek a diákoktól.

Megmondom őszintén, én már alig várom, hogy kikerüljek az iskolából, és végre dolgozni kezdhessek. Mert ezeket az éveket, amiket eddig az iskolában töltöttem, sosem fogom visszakívánni, az is biztos.

Ez a kis szösszenet egy spontán gondolatsor, nem tudom, mennyire logikus vagy mennyire érthető, nem is az a célom vele, hogy nyílt levélként küldözgessem, csupán leírtam a gondolataimat a témával kapcsolatban. Most pedig megyek tanulni... mert a szombat és a vasárnap nem volt elég ahhoz, hogy felkészüljek erre a hétre.

2016. január 17., vasárnap

Matek és töri óra szösszenetek

Sziasztok!:)
Volt már külön matek, volt már külön töri, voltak már családi és iskolai szösszenetek, aranyköpések. Most azonban egybe jön a két kedvenc, a matek és a töri. Jó szórakozást!^^

Töri

Brigi: Nem mondok semmit, mert kinevetnek!
Tanár: Én nem nevetem ki soha.
Brigi: Nem tanár úr, hanem ezek a nyomorultak!

Tanár: Olaszország után nyomozunk, csak nyomozzunk gyorsabban, mert így a megyei rendőrség is nyomoz!

Első világháborút ismételjük. Brigi megszólal: Tanár úr szerint lesz harmadik világháború?

Bence: Írunk most a füzetbe?
Tanár: Nem, rajzolunk, a Hupikék Törpikékből Törpapát!
Bence: Tanár úr modellt áll?

Bence unja az első világháborút, azt akarja, hogy haladjunk tovább, és még hozzáteszi: A második világháború sokkal jobb!

Tanár: Brigi, lehalkítaná magát? Nincs magán valami kapcsoló?

Tanár: De ne üljünk már, mint hülyegyerek a moziban!

Továbbra is első világháború, beszéljük, ki, mikor, kivel és hova lépett be.
Bence: 1918-ban nem lépett be senki?
Én: Akkor ért véget a háború...

Tanár: Az antant katonái szegfűvel mentek a háborúba.

Tanár kérdezi, ki csatlakozott még az antanthoz?
Brigi: Japán!
Tanár teljesen reményvesztetten: Japán...

Továbbra is az a kérdés, ki csatlakozott még a háborúba, következő jelöltje az osztálynak Afrika volt.
Tanár: Afrika, persze, meg visszamászunk lassan a fára.

Ugrunk a központi hatalmakra: Központi hatalmakról tudnak mondani valamit? Ismerve a tudásukat, semmit.

- Ugorgyunk! Bellácska, beszéljen nekünk!
- Miről?
- A diszkóról!

Tanár: Az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnik, mint a huzat.

Petra mellettem: Az erek olyan viccesek, nem?
(Izgalmas az óra)

Megalakul a Népszövetség.
Brigi: Van ilyen újság, nem?
Csabi: Az Népszabadság...

Tanár: Brigi, maga minden héten sírba tesz.

Matek

Bella: Átmetszi a kör izéjét.

Bella: Mínusz lesz az izé alatt.

Brigi: Tanárnő látta már a Szilajt?

Brigi: Mi az a "Fa"?
Bence: Feladat.

Brigi: Én úgy szeretem a lovakat. Tanárnő szereti őket?
Tanár: Semmi bajom nincs velük.
Bence: Tanárnő tolerálja a lovakat?
Tanár: Semmi konfliktusom nem volt még velük.
Természetesen mindezt röhögve.

Brigi: Túl vagyunk terhelve. Én még nem is, de Dorkáék biztos.
Köszönjük az együttérzést:')

Brigi kérdezi, hogy a tanár akar-e még egy gyereket? Mondja a tanár, hogy nem.
Bence: Miért? Jöhetne még egy kis Andika.
(A tanárt Andreának hívják)

Tanár: Mit mondtam?
Brigi hangosan ásít.
Tanár: Nem ezt mondtam.

Brigi téli szünet után egész órán nyög, hisztizik, szenved, majd végül meg is jegyzi: Nagyon szenvedek!
Tanár: Halljuk...
Bence: Pedig te nem szoktál, Brigi...

Számolunk, kijön a végeredmény, 24 négyzetcentiméter. Brigi tippel: 20 centi! Vagy nem annyi? Akkor 10! Ja, fent van a táblán...

Tanár: Mit tudunk az összes többi szögéről?
Bella: Ki tudjuk számolni őket.

Egy hat oldalú szabályos sokszöget számoltunk, a többség rajzolt is egyet. Brigi: Nekem ez olyan, mint egy koporsó.

Brigi: Bence, te kis pukika.

Bence jön hozzánk (Petra, Brigi, Dóri meg én): Itt vannak a bitcheim.

Bence: Olyan butának érzem magam.
Csabi: Üdv a világban.

Brigi: Tancsernéni!

Ennyi voltam mára, sziasztok^^


A kép ötlete Dorottyának köszönhető:3

2016. január 2., szombat

Az év első szösszenetei

Sziasztok!:)
Ha már megígértem, hogy az animéket nem nézőknek is kedveskedni fogok, be is tartom egy nagy adag szösszenettel. Jó szórakozást hozzájuk!:)

Én: 2 hónap múlva iskola
Áron: ne ijesztgess
Én: de hát én is megrémültem

Apa Memiék konyhájára: az egy pokoljárás

Én mesélem, mi történt itthon, aztán a mondandóm végén mondom, hogy hiányzott.
Apa: aha, persze.
Én: de tényleg. Áron meg azt mondta, hogy nagyon szeretsz engem.
- és azt ő honnan tudja?
- hátömm mert hogy írtál SMS-t...
- és azt ő honnan tudja?
- mondtam neki. És mondtam, hogy én is szeretlek téged...
- csak ügyesen titkolod...
- és azt mondta, hogy ő azt nagyon jól tudja.
- ja, igen, hogy őt szereted.
- őt is szeretem, igen.
- és ezt Domi tudja?
- azt nem tudom, de Domit is szeretem. Meg Petrát is és Dorottyát is.

Én: Amikor eszembe jut...
Apa: Hovaaaa?
Én: .... olyan gonosz vagy
Apa: Te mondtad, hogy hiányoztam

apa telefonál: szia, remélem, felkeltettelek

apa: már fél tizenegy, és még nem csináltam semmit... A JÉGKRÉMEM MEG ITT VAN ELOLVADVA.... ÁÁÁÁ, BALÁÁÁZS

Apa: Hozzunk valami vacsorának való?
Én: Aha
- Mit?
- Hmmmmmmmmmmmm......
- Eddig jó.
- Parizert, és akkor csinálok magamnak melegszendvicset.
- Azért elmehetsz te is a boltba.
- Képes vagy ilyen melegben elküldeni a boltba?
- Örülj, hogy nem zavarlak

Apa énekel: Pap Dorka egy uborka, a fején van egy krumplis zsák

Apa: a vízből irkál?
Én: Szerintem nem.
Apa: Fürdött már? Vagy büdös még mindig?
Apa: Szobádban is be van húzva a függöny?
Én: Be van húzva.
Apa: Behúzok én mindjárt neked egyet.
Q_Q

Én: apa kérdezi, hogy szarrá áztál?
Áron: igen
de beugrottunk a medencebe...xDDD
Én: apa üzeni, hogy mi is beugranánk itt a medencébe, ha már kiástad volna xdDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Áron: menjek asni?"3
Én: röhög és vigyorog
mondom, hogy nem utál xdDDDDDDDDDDDDDDD

Én: Mit tennél, ha kiderülne, hogy halálos beteg vagyok?
Áron: passz
Én: köszi xdDDDDDDDDDDDD

Én: Szeretsz?:3
Apa: Nem.,:c

Én: Dagi vagyok.
Apa: Tudom.
:c

amúgy apa szerint nem vagyok dagi, csak lapos a seggem a sok üléstől xdDDDDDDDDDDDDDDDDD

Én: apa: nyomorult hazaért?
én: aha
- nagy a szerelem?
- aha
- mármint veled
*csúnyán felnéz*
Áron: miert vagyok nyomorult?:c
Én: mert szeret:3
én köcsigyerek vagyok
Áron: es Dodo?
Én: ő Klaudia Dominika
meg a múltkor mondott rá valamit, mert elfelejtette a nevét, de elfelejtettem xdDDDDDDDDDDDDDDD
Áron: es anyukad? xD
Én: anya tankhajó
Áron: neeee xDDDDDDDDD
Én: még valaki?
Áron: ooo, Letra?
Én: LETRA xdDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Áron: :c
Én: szegény volt már Petea, most Letra...
létra
amúgy nem tudom, Petrának még nem adott ilyen nevet xdDDDDDDDDDDDDD
Áron: xDDDDDDDDDD
Én: neked több is van amúgy, ami éppen eszébe jut, de a nyomorult a leggyakoribb
Áron: :cçccccccccc
Én: tegnap azt mondta, hogyha nem hoztál nekem semmit a Balatonról, akkor gyökér vagy. mondtam, biztos nem hozol xdDDDDDDDDDD
Áron: oedogpatron vagy kagylo jo lesz? xd
Én: tökéletes
Áron: melyik?
Én: kagyló
Áron: de elo
Én: ._.
Áron: igen, a vizbol szedtem
Én: és mit kell vele csinálni, hogy ne pusztuljon meg?
Áron: vizberakni xd

Én: apa mindjárt elbőgi magát
Áron: mitol?
hogy olxan lanya van mint te?:3333

Én: Mi az a szocpol?
Apa: Hát, akinek van ilyen semmirekellő gyereke, mint te...
és anya felett dobáltuk egymást párnával és törölközővel, ő meg ott hajolgatott xdDDDDDDDDDDDDDDDD

kértem egy harapást apa kajájából, elkezdi: fúj, ki tudja, kit csókoltál meg
._.

apa: na mi van, krumplifejű palacsinta?

apa tegnap lelelencezett
bejön: gyere már, te szerencsétlen
kimegyek, elkezdi: olyan vagy, mint egy lelenc

apa talált a napokban egy orosz oldalt, ahova az oroszok pakolják fel a kocsijaikat. na, apa is felrakta az UAZ-t, hogy nézzenek csak a ruszkik xdDDDDDDDDDD most talált egyet, amit nagyon megemeltek, vagy 20-30 centivel biztos, és mutatja nekem. Kérdezem tőle, ha itt Magyarországon csinálna valaki egy ilyet, mi lenne?
apa válasza: le is lőnék.
xdDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Én: apa Nepálba akar küldeni iskolába
Áron: nem akar latni teged
Én: hát úgy néz ki

apa bejön: mi van, te kis gyökér? itthon vagy?

eszek, jön apa: sziaaaa. eszeeeeeel? mit eszeeeeel? tejbehübürübüt? egyéééél.... vagy szájba verlek
anya zuhanyzik, apa bemegy: na, mi van, békapofa? idebaszott az ég?

Apa: Na mi van, kell egy pofon?
Q_Q

apa magyaráz, hogyan magyarázott az egyik emberének: nekem ti vagytok az elsők. Te meg a nyomorult.

megyek ki virágot locsolni, apa fekszik a kocsi alatt... és az én papucsom van rajta. nézem, azért a biztonság kedvéért megkérdezem: az az én papucsom?
- igen
- miért az én papucsom van rajtad?
- mert az enyémet már elpakoltam.
jóóó...
apa megy be: ja, amúgy véletlenül beleborult a nitrohigító. csak egy kicsit csípi a lábamat.
köszi, apa xc

TV, horgászos műsor: "A hal a vizes környezethez szokott."
apa: AZTAKURVA! TI TUDTÁTOK EZT!?

Apa: Gyerek megy boltba vagy te?
Anya: Szerintem én.
Én: Szerintem is.

Anya bemegy a nappaliba, apa: te már megint itt vagy?

Én: Tegnap este gondolkoztam, hogy tetszene nektek Jósvafő, meg a ház, erről hangot is adtam anyáéknak. Apa kérdezi, kikre gondolok? Mondom Petrára, Dorottyára, Áronra (Domi már ugye volt)... Apa mondja, hogy meg lehet azt csinálni, hogy felhoznak minket, ők meg mennek a Kutatóba aludni, mi meg próbáljunk túlélni. De vizet melegíteni, gáz, mosogatás, mit csinálnánk itt... Aztán most reggelinél apa elkezdi: most képzeld el, feljön a gyerek negyedmagával meg egy nyomorulttal.
Áron: a nyonorult en vagyok?

A Telekom Kapcsolat Programban elértem az arany szintet.
Kérdezem anyától, ez mit jelent, mit kapok? Anya: semmit. Kösz xc
Apa utánaolvas, tőle is kérdezem, mit érek ezzel? Válasza: szart se.
Köszönöm tényleg xc

apa ráhúzta a zokniját Ronie fejére, sopánkodok, hogy szegény kutyával mit csinál... apa hozzám vágja a zokniját: nem is büdös, szagold meg!
én: de neki sokkal érzékenyebb az orra! nézd meg, teljesen elkábult tőle!

Én: Apa kérdezi:
- Voltatok az Óvárban?
- Valami csúszdás gyerekmedencébe csobbantál?
Meg azt is kérdezi, hogy diszkóztál?
AMÚGY MÉG JÓ, HOGY AZT MONDTAD, MESÉLNI FOGSZ, ERRE SEMMI, A TÉVÉBŐL TUDTUNK MEG MINDENT APÁVAL
Láttuk, ott csorgattad a nyáladat a csajokra a diszkóban
Áron: mirol beszelsz?
Én: a kék Uazban voltál, ami utoljára ment?
Áron: igen
Én: tudunk mindent
Áron: de honnan?
senki se kamerazott
Én: látjuk
Áron: miafasz
ne titokzatoskodj
Én: két piros meg két kék Uaz volt, igaz?
apának van ismeretsége a nyíregyházi tévénél
Áron: szemelyijogsertes
akarkit beperelhetek erte
Én: most adtak a tévében egy műsort, amiben gyerekek mentek Szigligetre
de azok Kodályosok voltak, és végigkísérte őket a tévé
és volt diszkó, meg mutatták az Uazosat is, az utolsó Uazos dologra meg ráhibáztam xdDDDDDDDDDDDDDDD
szóval ne aggódj, nem kell pereskedned, csak apával beszopattunk:333
Áron: kapjatok be:3333333
Én: nem:333333
örülj, hogy apa szívat, azt jelenti, hogy szeret:333333
de azért gondolom beszartál rendesen:33333
Áron: degogy is:3
Én: dehogynem:3333 vaj van a füled mögött:33333
Áron: semmi ilyesmi:333
Én: ahaaaa, perszeeeee:333333

apa: én nem azt mondom a gyerekre, hogy dagi... hanem egy medve.
*repül a párna*

Én: apa tegnap alakított a Tescóban xdDDDDDDDDDDDDDDD
Áron: meselj
Én: mennek az önkiszolgálós pénztárhoz, apa benyomja a nyelvet (magyar), elkezdi a gép:
- Olvassa be az első terméket!
apa felkap valamit a kosárból, megáll a gép előtt, és elkezdi mondani: MAGYAR TEJFÖL
mondja, hogy mindenki őket nézte xdDDDDDDDDDDDDDDDD
aztán kér valami kártyát a gép, apa: NEKEM OLYAN NINCS.
anya mondta, hogy a nő, aki kezeli ezeket/segít, nem mert odamenni xdDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Áron: neeeee xDDDDDDDDDDDDD
Én: Ja, és ezt úgy mesélte el, mintha ezeket anya csinálta volna

Én: Apa rácsapott a seggemre Q_Q
Áron: és ha egy másik pasi tette volna?
Én: Azt pofánrúgom és feldugom a seggébe a botot ^^
Amúgy KI?
Áron: mi ki?
Én: Ki csapna rá a seggemre?
Apán kívül, mert ő szokott, csak törölközővel, nadrággal meg övvel... De most kézzel Q_Q

van öt forintom, apa hozzám dobta xdDDDDDDDDDDDDDD

szenvedek a szobámban, apa bejön: te már megint itt vagy?
én: melegemvannembírom
apa: hát igen, a dagik ezt nem bírják...
köszi xccc
aztán most elkezdi, menjek ki gereblyézni meg dudvázni, milyen jó lesz bejönni

Apa újságot olvas: Hol lakjon a gyerek, ha tanul?
Apa: A kutyaólban.

Augusztus 30.:
apa felsóhajt: jaaaaaaaaaaaaj, gyermekem
én: mit tettem?
apa: holnapután iskola
*Dorka vonyít*

Apa idevetődik mellém, én: Már megint itt vagy?
Erre fellök, elkezd hisztizni, nyomorgatja a kezemet majd mondja: tűnj már el!
A szeretet

Apa szerint macilábam van. Szerintem tönk

Én:azon gondolkodok, hogy nézzem a magyar-románt vagy sem xdDDDDDDDDDDDD
Áron: NÉZZED
és te honnan tudsz ilyenről? xD
Én: erről ne tudnék? o.o
Áron:hááát, lány vagy xD

Apa: mennyi az eredmény?
Én: 0-0
Apa: és ki vezet?

Apa: kivel nézed?
Én: Áron
Apa: bebújt a szekrénybe?

Anya felhívja apát, apa felveszi: tessék, Nagy Lajos

Apa: akkor most te vagy a Hétszűnyű Kapanyányimonyók?
- Mert?
- Csak.
._.

apa: megjött Tünde, jaj de jó! Hali-hali-halihó
(énekelve)
kimegy: ITT VAN TÜNDI! Holamajom?
Egyek jégkrémet, azért vetted ki? Na jó, feláldozom magam, ha már megvetetted velem...

- Babukám, téged holnap kell vinni?
- Aha... Sajnos.
- Csajhoooz? Milyen csajhoz?
Apa

Én: KÉPZELD EL, APA ELADTA AZ UAZT
Áron: MIASZAR?
A FEKETÉT?
Én: MILYEN FEKETÉT?
Áron: NEM FEKETE VOLT?
Én: NEM, ZÖLD
Áron: ÉS MIÉRT ADTA EL?
Én: HÁROM MILLIÓÉRT
AMÚGY NEM, CSAK EZZEL SZOPATOTT MEG, AMIKOR HAZAJÖTTEM, MERT NEM KINT ÁLLT, HANEM A GARÁZSBAN
Áron: KAPD BE

Beteg voltam, rá pár napra Áron is az lett. Apa: nem kell vele csőrikézned

Felállok a géptől, apa nyújtja a karját, mintha meg akarna ölelni. Egye fene, megölelem... Elkezdi paskolni a hátamat, majd mondja: Roniiii
Olyangonosz:c


Én: Ha csak úgy random vérzik az orrom, az rossz?
Áron: verbeli animes vagy, azt jelenti

Apa szerint olyan arcom van, mint az "amerikai mókusoknak abból az idióta filmből" (Alvin és a mókusok)

Mondom apának, hogyha nem lesz párom [keringőre], lehet, te leszel, apa: és Áron tudja már?

apa nagymonológot tartott az ország sorsáról, múltjáról, jövőjéről, jelenéről. lezárása: kurvajó ez az ország. kurvajól lehet itt éhen halni

Apának csörög a telefonja, kimegyek érte.
Apa: anyád?
Én: nem, a másik szerelmed.
Apa: akkor Aurél

Én: fejbe vágtam magam a lámpával
Áron: minek? xD
Én: ahhoz volt kedvem baszdmeg, szerinted minek?
akkorát koppant, most meg mindjárt leszakad
apa hozzám vágta a retkes pólóját
én vissza akartam dobni
és jött vele a lámpa is
az égő is kiment
Áron: xDDDDDDDDDDDDDD
Én: nem vicces
amúgy de
úgyhogy apa csinált nekem szendvicset
apa azt hitte, a fejhallgatót ütötte meg, akkorát koppant

Nem ment az előttünk lévő autó, apa: verd az édesanyád fejébe a baltát!

anya megy az egyik ismerősének a szülinapi bulijába
és mennek a Barbizonba
apa elkezdi: hova is mentek?
anya: Barbizon
apa: tegnap mondta a rádió, hogy ott lesz Kis Grofó!
Anya már azon gondolkozik, hogy mondja vissza a bulit, apa integet nekem, hogy kamu az egész, közben végig mondja, hogy ilyen tiszántúli körutat tesz meg minden... aztán vagy 10 perc múlva nem bírja tovább, elkezd röhögni, anya rádöbben, hogy kamuzott, elkezd ő is röhögni
aztán apa később elkezdi: csak nehogy kiderüljön, hogy tényleg lesz
anya: akkor biztos hazajövök és megtéplek
oké xdDDDDDDDDDDDDD
utána anya keresgél valamit a tv alatti fiókban, apa elkezd ordítani:
- VIGYÁZZÁL, HAJOLJ LE, MERT A HELIKOPTER PROPELLERE LEVÁGJA A FEJEDET!!!
anya meg lehajolt xdDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD aztán mikor rájött, hogy apa megszívatta, elkezdett mindent hozzávágni, amit a földön talált xdDDDDDDDDDDDD

Apa: darab szarnak nem vagyok nézve itthon
*csúnyán ránéz*
Apa folytatja: na jó, annak igen, mert büdös vagyok

apával elfeleztünk két sajtos stanglit, ahelyett, hogy mind a ketten megettünk volna egyet-egyet xdDDDDDDDDDDDDDD
apa megállt mellettem, ette, ránéztem, kérdi, kell? mondom a fele. kettétöri, megeszem. Jön megint, másikkal, eszi, ránézek, kérdi megint, kell? mondom a fele. aztán elkezdek röhögni xdDDDDDDDDDDDDDDDDD

apa énekel: Dorka uborka, uborka Dorka és ezek kombinációja

hazajövök, apa kint telefonál, na mondom mindegy, bejövök, gépezek
bejön apa is, leül, na, beszélgessünk
elkezdi, hogy reggel mondták a rádióban, hogy DiCaprio buzi, és a műsorvezetők teljesen döbbentek voltak, meg miezmár, pedigolyanjószínész, ígymegúgy. Engem rögtön felbasztak, hogy attól, mert valaki homoszexuális, nem lehet jó színész? na mindegy, és sorban sorolták fel a színészeket, akikről tudják, hogy melegek
na, erre apa elkezdi: ki a szart érdekel, hogy ezek buzik? színészek, megtehetik! na de majd ha rólam kiderül, hogy buzi vagyok, az lesz a szenzáció!

Apa: minden este meg kéne innod egy pohár vörösbort, mert amúgy is homály vagy

apa: mikorra esik szilveszter?
én: harmincegyedikére...

Apa molesztálja az alpakámat

Apa elkezdi az alpakára: hasonlít rád. Szamárfüle van
:C

Anya: engem is hányszor vert el Papó szíjjal... Mégis imádom.
Apa: a szíjat?

Én: szeretem, amikor apa random eldönti, hogy most mérges rám valamiért
amúgy néha tisztára olyan, mint te
Áron: Helyes es jokepu es vicces?:3
Én: hisztis és sértődékeny
Áron: Ez fajt

Én: 3-4 óránként kell 1-2 [gyógyszer]
Apa: Áron?
miééért

Anya: A farmomnál az egyik helyen félkor lejár a micsoda, csináld már meg.
Ok.

egyedül megyek suliból OKTV-re xdDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
vagyis a magyarra
anya: legalább első leszel az iskolából
apa: meg utolsó is
optimizmus lvl apa

apa tegnap mondta, hogy amikor megszülettem, azt írta a horoszkópom, hogy más leszek, mint a többi gyerek. Apa elkezdi: a gülüszemű hülyeségeidből erre rá is jöttünk...

Apa kívülről fújja a Die Hard összes részét
Kérdezi: az gáz?
Én: nem, én meg kívülről fújom a Valami Amerikát.
Apa: na, az gáz.
:c

Tegnap gőzöltem, anya meg átvitte a kamillás cuccot a szobámba. Ma reggel kérdezem, hogy amúgy miért csinálta ezt:
- Miért van a kamilla a szobámban?
- Mi?
- A kamilla.
- Milyen kamilla?
- Amivel gőzöltem.
- Jaaaa, hogy gőzöljön a levegőbe.
Hm, ok. Apa kiszól a nappaliból:
- Ki van a szobájában?
Anya:
- Kamilla.
Apa:
- KI? MILYEN KAMILLA?

Apa: nem vagy lázas?
Én: Nem tudom... lázas vagyok?
Apa: Nem... csak meleg.
Nem tudom, hogy értelmezzem._.

Anya nagyon babonás, főleg január elsején.
apa: van kenyér itthon?
anya: van
- és parizer?
- van.
- csinálsz melegszendvicset?
- melegszendvicset? - feláll, hogy csináljon, apa utána szól:
- de csak babonából
...
- adsz puszit?
- nem
- ... a kutyának, babonából.

Ez pedig egy régi kedvencem:
Én: A Bleach 45%-a filler... hmm...
Dorottya: Az életem 115%-a filler
Petra: Nincs is életem xd
Dorottya: Ha lenne életem, ez lecsökkenne 100% fillerre


2015. december 31., csütörtök

Az első tíz kedvenc animém

Sziasztok!:)
Az év utolsó napja, és az utolsó tíz animém is megérkezett. Jó szórakozást!:)

10. Mahou Shoujo Madoka Magica

Korábbi helyezés: ÚJ
Értékelésem: 10/10
A Madokát először ezen sorozat formájában láttam, és rögtön megfogott az elvontságával, az utalásaival, és az ütős végével együtt. Első ránézésre egy aranyos, mahou shoujo anime, ám a látszat senkit se csapjon be: a Madoka egy erős pszichothriller. 17 éves kor alatt semmiképpen sem ajánlom, mert rengeteg nehezen feldolgozható rész van benne, illetve Faust-utalások és idézetek is találhatóak az animében. Bár a karaktereket nem könnyű megkedvelni, de céljaik érthetőek. A kedvencem egyértelműen Homura-chan lett, de erről majd még később...

9. Rainbow: Nisha Rokubou no Shichinin


Értékelésem: 10/10

8. Gintama

Korábbi helyezés: ÚJ
Értékelésem: 10/10
És ezennel elérkeztünk a trónbitorlók sorához. Már előre szólok, hogy a második helyezettig végig a Gintama különböző évadjai, filmjei lesznek.
Idén nyáron kezdtem el, és megmondom őszintén, rögtön magával ragadott - bár én magam se gondoltam volna először, hogy annyira szeretni fogom, hogy megelőzi a Code Geass-t vagy a Rainbow-t.
De mégis sikerült neki. Miért?
1. A szereplők: Egyszerűen mindegyikőjüket imádom. Na jó, talán összesen ha 5 karakter van a történetben, akit kevésbé kedvelnék, sokat mondok... Gintoki rögtön ugrott a kedvenc férfikaraktereim közé, egyszerre tud iszonyatosan hülye és epic is lenni. Olyan felejthetetlen pillanatokat okozott, amik miatt megérdemli, hogy az egyik legjobb főhősnek nevezzem. De természetesen mindenki mást is imádok, de felsorolni is sok lenne őket, nemhogy még odaírni, hogy kit miért kedvelek...
2. A szinkronhangok: Egyszerűen hihetetlenek egytől-egyig. Egy karakteren belül ezerféle hangszínnel kell játszaniuk, akár Sugita Tomokazura vagy Nakai Kazuyára gondolok. Jól halható, hogy mindegyik seiyuu szereti a szerepét, és rengetegszer maguknak kell feltalálni a helyzetet, főleg azokban a részekben, amikor spórolás címszóval csak a Yorozuyák lakását mutatják, és Gintoki, Kagura meg Shinpachi beszélgetnek.
3. A vígjáték: Szerintem nem volt még olyan rész, amin legalább egyszer ne nevettem vagy mosolyodtam volna el. Sorachi-sensei egy zseni: képes néha ugyanazokat a poénokat ezerszer is eljátszani (Zura jan ai, Katsura da!, Shogun ka yo!), de rengeteg újjal is meglep bennünket. Ezen kívül rengeteg mindent kiparodizálnak, legyen az Japánhoz kapcsolódó, vagy külföld, anime vagy színész, esetleg politikus... És nem is félnek megtenni ezt!
4. A történet: Nem sok történet van, de van, és azt hihetetlenül adagolja. Általában 30-50 részenként van egy nagyobb arc, amiben feltűnik, vagy megemlítődik főgonoszunk, Takasugi, illetve morzsák Gintoki múltjából, így hát mindig képes fenntartani az érdeklődést, még akkor is, ha az adott arc annyira nem is jó.
5. A harcok: A Gintamában viszonylag kevés a harc - főleg shounenhez képest - de azok hihetetlenül ütősek! Nem egyszer esett le az állam, és néztem csodálattal a gyönyörűen meganimált és megkoreografált harcjeleneteket, amiket bármelyik neverending shounen megirigyelhet.

7. Gintama' 

Korábbi helyezés: ÚJ
Értékelésem: 10/10
6. A zene: Bár az OST viszonylag felejthető, a Gintama olyan opening-ending párokkal rendelkezik, amiket lehetetlen elfelejteni, és nem lehet őket áttekerni - emiatt persze amint meghallom őket, rögtön énekelni is kezdek, vagy legalábbis heves fejrázást kezdeményezek.
7. Openingek, endingek: Most nem a zenei, hanem a vizuális részre gondolok. Imádom nézni a Gintama openingeket és endingeket: mindegyik illik az adott részekhez, gyakran mutatja be a feldolgozandó arcot, de spoilerek nélkül, egyszerre komoly és komolytalan is: amilyen maga a Gintama is!

6. Gekijouban Gintama Kanketsuhen: Yorozuya yo Eien Nare

Korábbi helyezés: ÚJ
Értékelésem: 10/10
Úgy gondolom, ez a film méltán megérdemli a Japánban és külföldön egyaránt elért sikereit. Az, hogy MyAnimeList-en a szavazók a legjobb filmként tartják számon, nem véletlen. 
Mert ez a film hihetetlenül jó!
Féltem, hogy fogják megoldani a Gintamát két órában: kellenek bele poénok, dráma, történet, a szereplők is fontosak, ahogy a harcok... de a film vette az akadályokat, én pedig csak ámultam és bámultam, nevettem és sírtam... 

5. Gintama°


Korábbi helyezés: ÚJ
Értékelésem: 10/10
Bár csak most április óta fut újra, mégis rögtön az 5. helyre ugrott a kedvenceim listáján az új évad. Először féltem, hogy fogja az új stúdió visszaadni azt az igazi Gintama-hangulatot, de jelentem: tökéletesen sikerült. 
A grafika, ha mondhatjuk, van olyan szép, mint amit a Sunrise hozott össze, a történet követi a mangát, a harcok izgalmasak, az opening-ending párosok továbbra is jók, és megmondom őszintén, felfigyeltem a háttérzenére is (legfőképpen a Shinigami-arc zenéje jött be).
Ami miatt viszont rögtön ilyen szép helyezést ért el, az a most kezdődött Shogun Assassination Arc. Bár csak pár rész (4? 5?) ment le belőle, annyi fordulat volt benne, hogy nem győztem összeszedni az államat, és egy olyan epic harc is történt, ami - bátran kijelenthetem - az év legjobb harca is.

4. Gintama' Enchousen

Korábbi helyezés: ÚJ
Értékelésem: 10/10
Bár ez a rövid, 13 részes évad azzal a céllal jött létre, hogy reklámozzák a közelgő filmet, de hihetetlenül tetszett. Leginkább azért, mert a kedvenc arcom is ebben az évadban történt: az Ikkoku Keisei Arc. A Gintama legjobb harca található meg benne, a végén nem győztem a könnyeimet törölgetni, ráadásul a főtörténet is itt kezd beindulni. 
Összességében tehát a Gintama a szívemhez igen közel álló anime, és megértem, miért olyan népszerű Japánban, bár azt nagyon sajnálom, hogy hazánkban a kevésbé ismert animék közé tartozik.

3. Gekijouban Mahou Shoujo Madoka Magica: Hangyaku no Monogatari

Korábbi helyezés: ÚJ
Értékelésem: 10/10
Most pedig itt az ideje, hogy komolyabb vizekre evezzünk. A Madokáról már korábban kétszer is beszéltem egy keveset, de most megint itt van a listámon: a harmadik mozifilm személyében. Ez már nem recap, hanem egy új történet, ami mondhatjuk, hogy ott folytatódik, ahol a Madoka abbamaradt. Kicsit felemás érzésekkel vágtam bele, jogosan tartottam tőle, hogy ez csak egy újabb rókabőr akar lenni - ami igaz is, de olyan jól van tálalva, hogy képtelen voltam nem szeretni.
Nem akarok spoilerezni, de emiatt a film miatt kedveltem meg még jobban Homura-chant. Számomra ő az animetörténelem legjobb női szereplője.

2. Shinsekai Yori

Korábbi helyezés: ÚJ
Értékelésem: 10/10
A Shinsekai Yorit eredetileg azért kezdtem el, mert a Madoka filmek újranézését követően valami hasonlóan jó animére vágytam. És nem kellett csalódnom. Bár az első 4-5 rész kicsit unalmas, de utána olyan szinten beindul a történet, hogy szó szerint egy nap alatt végignéztem az egészet.
Ezt az animét egyszerre imádom és utálom.
Imádom, mert nagyon jó a története, a mondanivalója, hihetetlenül ütős, napokig a hatása alatt álltam. És ugyanezen okok miatt utálom is.
Akárhányszor ránézek a borítóképére, vagy meghallgatom a csodálatos zenéjét, a hideg ráz, és felidéződik bennem az egész anime.
Ha feleennyire jó animékkel lenne tele az ipar, szerintem senkinek nem kéne aggódni az animék jövőjéért...

1. Gekijouban Mahou Shoujo Madoka Magica: Eien no Monogatari

Korábbi helyezés: ÚJ
Értékelésem: 10/10
Tü-tü-tü-tű! Az első helyezett a többivel ellentétben egy AMV-t "kapott".
Listánk végéhez értünk, az első helyen pedig nem más áll, mint a Madoka film második fele.
Szerintem már eleget beszéltem a Madokáról, de annyit még szeretnék elmondani, hogy az újranézése nagyobb hatással volt rám, mint mikor először láttam.
Akinek esetleg tetszett a sorozat, de valami nem tiszta számára, újra szeretné nézni, annak mindenképpen a két filmet ajánlanám. A grafika, ha mondható így, még szebb, mint a sorozatban, pár kevésbé fontosabb momentum kivágásra került, ahogy az opening-ending páros is, de ezektől eltekintve ugyanaz a történet.

Akik pedig kiestek a listáról:
Boku wa Tomodachi ga Sukunai - 33. hely, 10/8
Durarara!! - 32. hely, 10/9
Boku wa Tomodachi ga Sukunai NEXT - 31. hely, 10/9
No.6 - 29. hely, 10/8
K - 28. hely, 10/8
Accel World - 20. hely, 10/8
Ao no Exorcist - 19. hely, 10/8
Devil Survivor 2 The Animation - 18. hely, 10/8
Ao Haru Ride - 17. hely, 10/8
Hamatora - 12. hely, 10/8

2015. december 30., szerda

A kedvenc animéim (19-11)

Sziasztok!:)
Jöjjön a folytatás, egyre közeledünk az első tízhez...

19. Hikaru no Go

Korábbi helyezés: 7.
Értékelésem: 10/9

18. Hikaru no Go - Journey to the North Star Cup

Korábbi helyezés: 6.
Értékelésem: 10/9

17. Natsume Yuujinchou Shi

Korábbi helyezés: ÚJ
Értékelésem: 10/10
A Natsume Yuujinchou egy hihetetlenül szerethető, melankolikus anime, kisebb-nagyobb rejtélyekkel, szerethető karakterekkel, egyszerű, de szórakoztató történettel. Bár néha kicsit unalmasnak tűnik, de a sok izgalom vagy vér után hatalmas felüdülés tud lenni ez a sorozat. Ráadásul négy évadot is megélt, ami szerintem elég nagy dolognak mondható, úgyhogy én nagyon reménykedem egy ötödikben is.

16. Kidou Senshi Gundam 00

Korábbi helyezés: ÚJ
Értékelésem: 10/9
A 00 az első a Gundam-szériából, amit láttam, és meg kell hogy mondjam, igazán bejött. Szeretem a mecha animéket, különösen azért, mert a többségében a politika igazán jelentős szerephez jut, ahogy a dráma is, nem beszélve a harcokról. Ráadásul a Gundam-szériákat egytől egyig a kedvenc stúdióm, a Sunrise készíti, így biztosítható a gyönyörű grafika és a szépen megkoreografált harcjelenetek jelenléte. Ahhoz képest, hogy egy lassan tíz éves animéről beszélünk, a grafikája valami hihetetlenül szép és részletek, a mechákról nem is beszélve... A többit pedig majd később ;D

15. Code Geass Hangyaku no Lelouch

Értékelésem: 10/10

14. Kidou Senshi Gundam 00 2nd Season

Korábbi helyezés: ÚJ
Értékelésem: 10/10
Nem is kellett messzire menni, igaz? Amiről még írni szeretni a 00-val kapcsolatban, azok a szereplők: mindegyikőjük részletesen kidolgozott háttérrel rendelkeznek, teljesen reálisak és emberiek. Főszereplőnk, Setsuna pedig egy igen jelentős karakterfejlődésen megy keresztül, útja során megismeri önmagát. De a többi karaktert se kell félteni, mindegyikőjük változik a sorozat során: valaki jó, valaki rossz irányba...

13. Shigatsu wa Kimi no Uso

Értékelésem: 10/10

12. Gekijouban Mahou Shoujo Madoka Magica: Hajimari no Monogatari

Korábbi helyezés: ÚJ
Értékelésem: 10/9
Ez a film a Mahou Shoujo Madoka Magica sorozat első felét dolgozza fel, grafikailag kicsit feldolgozva, kevesebb üresjárattal és felesleges jelenettel. Aki már látta a sorozatot, annak ez tökéletesen megfelel arra, hogy újranézze. Részletek később:)

11. Code Geass Hangyaku no Lelouch R2

Értékelésem: 10/10