Sziasztok!:)
Régen volt már bejegyzés, és a mostani újból egy Gintama-hosszúságú címmel rendelkezik~
Történet a következő: megbeszéltem Dorottyával, hogy találkozom vele, és füzetet cserélünk - ő ideadja az év elején odaadott magyar füzetemet, én pedig az ő töri füzetét.
Ötkor a szökőkútnál Háromkor a Kossuth-térnél. Szuper, pontosan megérkeztem, szétnéztem, Dorottya sehol. Volt egy sanda gyanúm, hogy a napi rohanásában megfeledkezett rólam, úgyhogy a biztonság kedvéért ráírtam, hogy én már itt vagyok, várom szeretettel. Öt perc, és jön. Mondom szuper, tényleg elfelejtett:'( Bánatomat pedig egy közepes adag csokis négerfagyiba fojtottam. Ott jöttem rá arra, mekkorát hibáztam, amikor leültem, hogy elfogyasszam a desszertemet, és feltűnt, hogy nem a fagyit eszem, hanem a saját hajamat. Fújt a szél, én meg még csak véletlenül se fogtam össze a hajamat ("úgyis szétfújja a szél" alapon). Na, itt kezdődött meg közel tíz perces harcom a fagylalt, az olvadás és a hajam ellen. Jelentem, csúfos kudarcot vallottam. Próbáltam maradék méltóságomat az aprócska szalvétával összekapargatni, de tekintve, hogy az is tiszta csoki volt, nem igazán sikerült. Amikor pedig már a hajamat is a fagyiba fújta a szél, majd kiszabadítva onnan a melltartópántomat csokizta össze, azon gondolkodtam, hogy kérek az egyik embertől egy zsebkendőt, aki éppen küzdelmemet követte figyelemmel. Tíz perc után sikerült ránéznem a telefonomra, megállapítottam, hogy Dorottya hamarosan megment, szóval addig is próbáltam észrevétlenül nyalogatni a karomról a fagyit. Bizonyára nem jártam sok sikerrel, ugyanis már egy baráti társaság is szórakozottan figyelt... a kút mellől. Az egészből csak azt szűrtem le, hogy SZUPER, TUDOK VALAHOL KEZET MOSNI! Na, itt elkezdtem nézelődni, hogy látok-e egy kedves embert, akinek oda tudom adni a fagyimat arra a két percre, amíg én rendbe szedem magam, mikor látom, hogy jön Dorottya. A barátjával karöltve.
Na, akkor itt az ideje bemutatkozni:
- Fogjátok már meg a fagyimat! - s ezzel szaladtam is kezet mosni, Dorottya pedig csak annyit tudott erre kinyögni:
- Dorka, ez mi a fasz?
Felvilágosítottam, hogy ez a kibontott haj-csokis négerfagyi-szélfújás kombinációja, remélem, tetszik neki.
Na, füzetcsere megvolt, váltottunk még pár szót, majd lassan elbúcsúztunk, mikor is Dorottya megérdeklődte, mit fogok még ma csinálni?
- Hátömm, animét nézek.
A "baszdmeg, Dorka" válaszára hittem azt, hogy a történet végére teszi a pontot, de tévedtem.
A buszmegállóban várva a buszt felfedeztem, hogy a körmöm alja is tiszta csoki, hm, mondom, max azt hiszik, retkes, de amúgy se érdekel senkit a körmöm...
....
Itthon tűnt fel, hogy nemcsak a melltartópántomat csokizta össze a hajam, hanem a nyakamat is (ráadásul a hajam pár tincse is összeállt egy-egy csokis tincsbe). CSOKIS NYAKKAL BUSZOZTAM HAZA BASZKI.
Asszem egy darabig nem megyek emberek közé...
Életemben nem gondoltam volna, hogy találok ehhez nagyjából passzoló Gintamás képet xdDDDDDDDD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése